Reinkarnatív emlékkép
Magamból kiindulva.
Kezdtem tudatosan figyelni bizonyos életemben ismételten megjelenő jelre. Észrevettem, hogy ezen jel ismétlődésekor, kellemes érzések, már-már euforikus szeretet érzés kerít hatalmában. Egy jel, szimbólum is, de róla semmit nem tanítottak, nem ismerhettem.
A múlt ember szabta korlátai és a tudatos homályba taszítás, tartás, nem szab határt Isten tervének!
Ember tervez, Isten végez!
Amikor elérkezett az idő tudatosan keresni kezdtem az összefüggéseket az ősi-tartalmi jelentéséről. Nem ment egyik napról a másikra akkor, azokban az időkben! Amikor sikerült rábukkannom ősi jelentésére, boldogság töltötte el szívem. Sok idő és víz folyt le a folyókon, mire ismét kaptam információt ezzel kapcsolatban.
Mintha a megértéséhez szét lenne szabdalva az emberi idő, de megértem! Hála Istennek!
Példa volt arra is, hogy ez a szimbólum szerepelt több különböző város olyan éttermének pl. bejárati ajtaján ahová ösztönöm által vezérelve tértem be és éreztem magam módfelett jól. Tudatlanul, tudat alatt, lélek hangja által vezérelve!
Hogy mi közöm hozzá?
Tudatosan Nem tudtam.
Csak annyit éreztem, hogy valami nemes - magasztos boldogságérzet kerít hatalmában, ha a közelében tartózkodom. Lelkem megnyugvásához szükséges. A lélek jelzi, ha a tudat csődöt mond. A lélek hangja, bölcsesség forrása! Ősi kód!
Most is kaptam egy kis fényt és választ erre.
"A Liliom, mint szimbólum, valamikor a titkos beavatott nemesség női tagjainak szimbóluma volt...". Ma hallottam egyik mély interjú során. Ez csak egy példa, a sok közül!
Történelmünk sötét középkorában elpusztították a bölcsesség forrásait, az írásokat. Irtották tűzzel-vassal a tudást. Azonban aminek be kell következnie Isten terve szerint, az be is következik! Az időt az ember szétszabdalhatja, a könyveket eltüntetheti, vagy meghamisíthatja, a történelmi emlékműveket lerombolhatja, de Isten szent tervét nem!
Semmi nem véletlen, mindennek oka van.
Mindennek oka van, minden okkal történik!
Amit leírok saját tapasztalat. Minden ébredő keresse saját belső lelki bölcsességét és annak jelképét, ha szükséges!
Tisztelettel és hittel!
Isten Áldása maradjon rajtunk!














