Cogito R'go Sum!

Ü D V Ö Z Ö L L E K
Kedves L É L E K !

Ha már erre tévedtél, vess ide egy pillantást és taníts, hogy tanítva -tanulj!


Csak csepp vagy az élet tengerén,
Csak egy parányi láncszem.
De, a csepp az Egyben teljesül,
A láncszem sem erős egyedül!
(saját)


HA,SZÍVED NYÍLT ÉS TISZTA,
A SZERETET AJTAJA, ELŐTTED,
MINDIG, TÁRVA-NYITVA!
(saját)


A zene a lélek hangja ... mindig ott kezdődik, ahol már nem kellenek a szavak!
(JudyGreen)



Művész lélek


A művész lelke, mint pillangó szárnya,
Mimóza virága, felettébb érzékeny!
A művész lelkét nem érti akárki,
De, aki megérti, az maga is művész!
(saját)



2013. augusztus 9., péntek

Álomvilág, a rejtélyek "szigete"





Vonaton utazva, a telefonon már másodszorra kezdem újra a gondolatfonalak bepötyögését. A technika őrdöge jól szórakozik. Próbára teszi türelmem. Miután már egyszer elszállt a begépelt cím és bevezető szöveg, kezdhetem elölről az egészet.


Utálom az ismétlést, mert szalad az idő, és sajnos vele tart az ihlet.

Elmélkedem.

Vonaton ülve, az egyik magazint olvasva, beugrik valami. Valami régi álomkép. A hozzá tartozó érzések hírtelen felelevenednek.

Szóval, amint olvasgatom egyik tudományos magazin külön kiadását, egy dejavu képre bukkanok. Egy hely az "Óperenciás tengeren" túlról, a múlt kegyelt, mesának nevezett lapos tetejű sziklavárosa. Ezt a képet már  évekkel ezelőtt láttam, álmomban. Álmomban egy üveg piramis állt a középen, amelyben egy városnyi ember élt.

 

2011. 06. hó végi ÁLOM:

 

Délelőtt van. Gyönyörűen és békésen süt a nap. A kilátásban gyönyörködöm. Mivel a piramis felső emeletén vagyok, körbe látom az egész helyet. Bal és jobb oldalt, a bejárattól nem messze két kisebb kőpiramis áll. Az óriás, üveg piramis, amiben vagyunk, méltósággal zárja le az egyenes utat, ami a településből kivezet. Mögöttünk hegyvonulat, ami nem csak gyönyörű kilátás nyújt, de egyben biztonságot is.

Aztán, hírtelen minden megváltozik.

Káosz, és zűrzavar.

Menekülő, kiabáló emberek. Nem értem mi történik, de amint a hosszú, egyenes út irányába kinézek, ekkor értem meg. Az út felől, villámgyors, ellenséges robotgépek közelednek. Repülés közben a központi piramisunkra tüzeltek. Váratlan támadás. Annyira váratlan, hogy csak menekülni tudunk.

Az üveg piramis szerkezete megadja magát, és fokozatosan összedől. A szintek már nem épek. Eltűnik alólam a talaj. Zuhanok.

Zuhanás közben ismerős arcokat látok, ahogy zuhannak és eltűnnek a mélybe. Felismerek embereket. Kapaszkodót találtam. Elkapom  az egyik zuhanó karját, ő viszont elkeseredve fel akarja adni. Nem engedem. Magammal rántom, egy még aránylag ép szintre. Túléltük a zuhanást.

A háború elkezdődött.
Harcosok voltunk ...

Három irányba ágazó, félhomályos folyosó előtt állok. ..... a kiutat megtalálom.

Mély, lelki fájdalom.

Felébredtem.


 


AVATAR

https://www.youtube.com/watch?v=TNeu5EyGvq8