A változás hullámain lovagolunk. Azok tudnak ilyen nagyszerűen, érzelmileg befolyásolva fel, és le, hintáztatni.
Változás akkor tud lenni, ha mozgásban vagyunk kívül-belül, fent és lenn.
Isten megteremtette az emberi lényt, és adott belénk egy kis isteni szikrát a változatosság kedvéért. Ettől vagyunk állítólag olyan különlegesek egyes idegen fajok szemében. Namármost, a tanítás szerint akkor érted meg Jézust, ha követed -azaz éled életét. Ezt átképezve a magasságos Egy teremtőre sztem, Egy örök igaz Isten maga a tökéletes Egy! Ezért belőle egy a tökély. Neki nem kell osztódnia, mert hiszen mindene megvan Ön(ön)magában. Pont ez a lényeg.
Ha meg akarjuk érteni őt, eggyé kell/ene/ válnunk önnön magunkkal, ami ugye lehetetlen, hiszen két félből vagyunk összerakva. Minket szétválasztott önnön magától, mert csak úgy értjük meg Őt, az ő tanítását, ha törekszünk Egy/é válni. Ez csak akkor közelíti meg a valóságost, ha megtaláljuk, vagy megtanuljuk a másik Fél-Egy-ségünket. Ugyanakkor, legbelül, mélyen a lelkünkben, folyton az Egységre vágyunk, ezt akarjuk.
Tehát A VÁGY az, ami megmaradt az ős Anyából, Egy ősi mozgató rugónk.
Az Egység/kompatibilitás viszont ritka ajándék, de csak azért, mert kevesen értik az Egy egész lényegét, és tanát.
COGITO R-GO... Elmélkedem
Az egész emberi lét úgy tök/élet/es a maga tök/életlen/ségével ahogy van, hiszen nekünk, ebbe a porhüvelybe kell az Egy-(én-i)séget megtalálnunk, miközben különböző külső-belső impulzusok mozgatnak. Konkrétan, ellentétek. Gondold csak végig.
Ha csak meleg lenne, vagy csak hideg, akkor nincs mozgás, nincs változás, változatosság. Csak állandó, örök. A mozgást mindennek az ellentéte teszi lehetővé, és változóvá. pl. Kilégzéskor a mellkas összepréselődik, belégzéskor kitágul. Ahogy mozog a mellkasunk, úgy áramoltatja a sok kis éltető lényegi "részecskéinket" az életben maradásunkhoz. A hideget a meleg, és fordítva. Negatívat a pozitív stb. és itt visszacsatolom azt,... mivel Egy örök igaz Isten maga a tökéletes Egy, ezért belőle Egy a tökély. Neki nem kell osztódnia, mert hiszen mindene megvan önmagában...-vagyis Állandó és örök...-ezért alkotta meg a változatost és annak, számunkra megszámlálhatatlan, színes változatait, a maga Univerzális világában... így adva lehetőséget a mozgás, változás és tanulás/tanításunkhoz.
Nekünk, embereknek hasonló a mozgató rugónk, csak kicsibe. Ha megtanuljuk a bennünk és körülöttünk lévő erőket egyenletesen áramoltatni pl. Vonzás, taszítás törvénye stb. önmagunkban, akkor környezetünkkel meghasonulva mozgathatunk mindent, akár mindennel, a mindenséggel együtt, mivel
Minden - Mindennel összefügg!
Az Ősök tudták, alkalmazták, de kiirtották, kihalt a tan. Ezzel viszont nem tudok azonosulni, mert asztráltesttel rendelkező emberi teremtményként, minden elektronunk rendelkezik saját memóriával. Ilyen alapon ez hozzáférhetően bennünk van.
Tehát bennünk van elrejtve az ősi tudás, csak meg kell tanuljunk felfejlődni a megfejtés dekódolásának szintjére!
Ami minket illet, azzal, hogy egyszer jól érezzük magunkat a bőrünkben máskor pocsék napok következnek, ezzel áramoltatjuk önmagunkban, és környezetünkben a folyamatokat.Pl. Bevonzunk valamit, vagy valakit, aztán taszítjuk. Szeretünk, majd nem szeretünk, vagy épp utálunk stb. miközben folyton azzal a hibás gondolattal viaskodunk, hogy ezek rossz és felettébb haszontalan dolgok, (mivel nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ezen hatások alatt) észre sem vesszük, de pontosan az életünket áramoltatjuk, az érzelmeink által keltett eseményhorizonton.
Úgy fenn, mint lenn -kinn és benn-.
Ez a mi tanulási szakaszunk, haladásunk, ezen a Bánatbolygón.
Elmélettan
- Illúzórikus képlet-
Ha
ebbe a porhüvelybe megtanulnánk az energiákat úgy kezelni, áramoltatni,
hogy ne romboljanak, hanem befelé alapozva építsenek, és fejlesszenek-
akkor az alapokat megadva magunknak, amint benn úgy kint is elven,
boldog életet teremthetnénk magunkban/ magunk körül.
A lényege az, hogy meg KELL tanuljunk úgy élni, hogy ne önpusztítást, rombolást, hanem ÖNFEJLESZTÉST/ÖNFEJLŐDÉST, és pozitív hullámokat gerjesztve FEL- fejlődést érjünk el. Nőjünk fel végre, amivé lehetnénk, Alkotókká.
Mélyből a magasba
Amikor piszkosul padlóra vet az élet, de kellően nyitott maradsz, felfoghatod, átláthatod a teljes életképed, de belülről kell építkezned. Megláthatod miről is szól az egész életed. Láthatod az ÖSSZKÉPet.
Amikor a TELJESSÉG szeretete áramlik benned, akkor érsz el egy saját növekedési rész(ed)hez, fejlődéshez.
Kellemes fejlődést mindenkinek!