Cogito R'go Sum!

Ü D V Ö Z Ö L L E K
Kedves L É L E K !

Ha már erre tévedtél, vess ide egy pillantást és taníts, hogy tanítva -tanulj!


Csak csepp vagy az élet tengerén,
Csak egy parányi láncszem.
De, a csepp az Egyben teljesül,
A láncszem sem erős egyedül!
(saját)


HA,SZÍVED NYÍLT ÉS TISZTA,
A SZERETET AJTAJA, ELŐTTED,
MINDIG, TÁRVA-NYITVA!
(saját)


A zene a lélek hangja ... mindig ott kezdődik, ahol már nem kellenek a szavak!
(JudyGreen)



Művész lélek


A művész lelke, mint pillangó szárnya,
Mimóza virága, felettébb érzékeny!
A művész lelkét nem érti akárki,
De, aki megérti, az maga is művész!
(saját)



2015. október 29., csütörtök

NE csak NÉZZ, LÁSS is!


Reinkarnatív emlékkép
Magamból kiindulva.
Kezdtem tudatosan figyelni bizonyos életemben ismételten megjelenő jelre. Észrevettem, hogy ezen jel ismétlődésekor, kellemes érzések, már-már euforikus szeretet érzés kerít hatalmában. Egy jel, szimbólum is, de róla semmit nem tanítottak, nem ismerhettem. 

A múlt ember szabta korlátai és a tudatos homályba taszítás, tartás, nem szab határt Isten tervének!

Ember tervez, Isten végez!

Amikor elérkezett az idő tudatosan keresni kezdtem az összefüggéseket az ősi-tartalmi jelentéséről. Nem ment egyik napról a másikra akkor, azokban az időkben! Amikor sikerült rábukkannom ősi jelentésére, boldogság töltötte el szívem. Sok idő és víz folyt le a folyókon, mire ismét kaptam információt ezzel kapcsolatban.
Mintha a megértéséhez szét lenne szabdalva az emberi idő, de megértem! Hála Istennek!

Példa volt arra is, hogy ez a szimbólum szerepelt több különböző város olyan éttermének pl. bejárati ajtaján ahová ösztönöm által vezérelve tértem be és éreztem magam módfelett jól. Tudatlanul, tudat alatt, lélek hangja által vezérelve! 





Hogy mi közöm hozzá?
Tudatosan Nem tudtam.
Csak annyit éreztem, hogy valami nemes - magasztos boldogságérzet kerít hatalmában, ha a közelében tartózkodom. Lelkem megnyugvásához szükséges. A lélek jelzi, ha a tudat csődöt mond. A lélek hangja, bölcsesség forrása! Ősi kód!

Most is kaptam egy kis fényt és választ erre. 
 "A Liliom, mint szimbólum, valamikor a titkos beavatott nemesség női tagjainak szimbóluma volt...". Ma hallottam egyik mély interjú során. Ez csak egy példa, a sok közül!



Történelmünk sötét középkorában elpusztították a bölcsesség forrásait, az írásokat. Irtották tűzzel-vassal a tudást. Azonban aminek be kell következnie Isten terve szerint, az be is következik! Az időt az ember szétszabdalhatja, a könyveket eltüntetheti, vagy meghamisíthatja, a történelmi emlékműveket lerombolhatja, de Isten szent tervét nem!

Semmi nem véletlen, mindennek oka van.
Mindennek oka van, minden okkal történik!

Amit leírok saját tapasztalat. Minden ébredő keresse saját belső lelki bölcsességét és annak jelképét, ha szükséges!

CSAK FIGYELJ!
Tisztelettel és hittel! 

Isten Áldása maradjon rajtunk!

ÉBREDEZVE-ÉBRESZT Ő

         Megvilágosodás szavával behatárolt, korlátozott az a megélés, ami nagyon sokunkat érint. Pedig éltető és kivezető fény, a homály zónájából. Kifelé, araszolva.
Van aki elmélkedik és időt tud szánni rá. De, sokan vannak, akik csak egy álomképpé zsugorítva, szőnyeg alá söpörve, tovább altatják a felismerés csíráját.
Sokat gondolkodtam azon, hogy amit most szavakba öntve, korlátok közé ide bevések, milyen formában tegyem, vagy ne tegyem?


Egyszerű lélekként, úgy érzem, néha felbukkan valami ősi, amit tanulnom kell. Önmagamért és embertársaimért.
Olyasmi, amit nem szeretnék behatárolt keretek közé zárni! De, valahogy meg kell adnom földi módját. 

Ez a valami, határtalan és nem az emberi, anyagi világ korlátai közül való. Tehát korlátlan. Ezért is lehet, hogy csak csepegtetve, kis adagokban jutunk hozzá. Hiszen, korlátolt, emberi lényként, a magunk tökéletlenségeivel, korlátaival együtt, létezünk!


 Az előítéletektől és más hasonló negatív hatások elől, évekig rejtve őrizgettem magamban olyan felismeréseket, képeket, amelyek bevillantak elmémben egy - egy erre alkalmas időszakban.
Első, próbalépésként, a közeli hozzátartozóimat igyekeztem beavatni. Természetesen, ők is szkeptikusan, elutasítóan, már-már bizonyítékok alátámasztására és pontos, logikailag felépített magyarázatra szólítottak fel.
Nem voltam/vagyok felvértezve azon képességekkel, amelyekkel, megcáfolhatatlan és mindent megdöntő bizonyítékokkal kijelentéseimet alátámaszthatom.
Nem az én dolgom!
Már csak azért sem, mert, elsősorban saját, vallási nézetem és neveltetésem is magyarázatot követelt!
Először magamban kellett tisztázzak, rendet rakjak, ami legbelül megkérdőjeleződött.
 

Az idő mindent elhoz és igazol!

Ezek után következett, hogy megsértődve, elbizonytalanítva és visszahúzódva,  babusgattam lelkemben mindazon felismeréseket, amiket még kaptam. Féltem szembenézni a helyzettel, hogy mindezek, reinkarnatív emlékképek. Rezgések. Az Igazságszérum esszenciájának részecskéi. 

Jelek, amelyek képekként bevillantak, rejtvény szerűen és rendszertelen időközönként jelentek meg.

Ahogy telt az idő, elő kerültek olyan filmek, írások, amelyek megjelenítették azt, amit én már magamban, "belső, lelki szememmel" egyre tisztábban láttam.
Kezdtem érteni!


Nem akarok már senkit és semmit meggyőzni, semmiről! Csupán, leírom a bennem megfogalmazódó és lélekben mélyen rejlő, belső tudatot. Tudom már, hogy minden Magban, kódoltan, el van rejtve. Lelki újjászületéssel, Isten Áldásával  átörökítődig az ősi  tudás! Generációról-generációra száll át. Mindaddig, amíg fel nem fejlődünk, ezen kódok tiszta szívvel és lélekkel történő dekódolására. A titok és a  megfejtés lehetősége, bennünk. Előbb-utóbb, mindenki előtt megnyílik a sötétségből kivezető Igazság, láthatatlan kapuja.
Kérd és megadatik!
Zörgess és megnyittatik néked! 

Azt is tudom (valahogy, valamiért), hogy a világról szóló bölcsesség, az Igazság, el van rejtve "a négy égtáj " rejtekében.
Ha, elérkezik az idő, felfedi titkát, az Igazság!

Ezt, egyre erősebben érzem elkövetkezni!
A bennem és hozzám hasonló ébredőkben felmerülő, megválaszolásra, bizonyosságra váró kérdések/feleletek, kezdik lebontani, értelmünk, elhomályosított korlátait. Felvállalva a kritikát, a cinizmust és a magányba sodrás kényszerzubbonyát. De remélve, hogy rátalálunk egyre több hozzánk hasonló, vagy letisztult lelkekre! 
Olyanokra, akik tovább vezetnek a megvilágosodás lépcsőfokán. Az Isteni Igazság, a lelki tisztulás, testi-szellemi szabadság útján!


Tiszta tudatot mindenkinek!
Isten Áldása legyen rajtunk és bennünk, mindörökké!

2015. október 14., szerda

A Lélek Fohásza






Ima

Segítsd Uram lelki utam,
Lelki szemem, képességem.
Szívem- lelkem összhangjában,
Ne csak nézze, hanem lássa!
Tisztuljon, s ne dacoljon!
.
Adj, szívemnek teljességet!
Adj, lelkemnek fényességet!

Nyílj meg lélek elixírje,
Áradjon szét, az energia.

Alakulj át tűz és fény,
Ébredj, csodás, belső-Lény!

Szeretettel, szabadon,
Szárnyalj és terjeszkedj.

Ne magamba tartogassam,
Add Uram, hogy szárnyalhasson.
Ámen
(saját elixír)

2015. május 7., csütörtök

Gondolatok Kuszasága - Letisztulás időszaka

IHLETTELEN vagy a lassú beérés időszaka
Egy jó ideje nem érzem, hogy bármilyen jeleket dekódolhatnék.
Talán, mert elfáradt a dekóderem?!
Talán, nincs rá szükség.

Az ihlet, a lélek hangja csöndbe burkolódzva, mélyen hallgat. Nem azért mert minden a legnagyobb rendben, sőt... ellenkezőleg. Inkább elfáradt, belefáradt a látszat szerinti változatlan Emberi lelkek alantas mélyrepülésébe, szétszórtságába.
Oszd meg és uralkodj- ezt látom.
Őszintén,.. nem tudom. Hallgatom mit mond a lélek hangja, de nem hallom szavát, csak érzem fáradt már-már reménytelen sóhaját.
Várok...- még mindig várok és reménykedek.
Nem adom fel!!!!
Inkább csak magamat biztatom -Nem is tudom már mire. Talán,.. hogy nem hiába reménykedtem..., nem hiába lestem a lelkek öntudatukra ébredését.

Ébredeznek! 
Lassan ugyan, de ébredeznek.
Van elég időnk ehhez a tempóhoz? -bizonytalankodom.
Jó munkához idő kell! -mondták öreg bölcseink.

Fellelhetőek az ébredők morzsái, a magok, mint Jancsi és Juliska c. mesénkben.
Morzsák a sötétség ösvényén. Morzsányi magok, melyek ismeretlenek szemében lényegtelenek, de az éles látóknak információ dömping.

Kell a Napfény és a Holdfény! Mielőbb, minél többen lássák az ösvényen szétszórt, útjelzőket.
Ne csak nézzék, lássák és követhessék a tiszta, belső, ébredő lelkük hangját!
Kellő alázattal, tisztelettel!

ÚTJELZŐK, ÚTVESZTŐK és Hamucipőke

Vannak útvesztők, tévesztők, téveszmék!
Van rengeteg hangzatosabbnál és ígéretesebbnél -ígéretesebb Guru, spiritualitást hirdető tévesztő, szemfényvesztő stb.
Nagy az Isten állatkertje!

Saját magam is ébredezek, keresek, vagy épp csak kesergek. Induló útjelzőm volt a Biblia egyes tanítása, bölcsessége! Követem és igyekszem érteni a sorok közti ősnyelvet, mert lelkem jelzi, vezeti őt a tiszta szeretet energia, hogy mi az ami neki való. Vannak sallangok és dogmák is, de ez Hamucipőke meló. Ki kell válogatni az igaz szemeket a sok szemét közül! Hálátlan és időzabáló munka, de előbb-utóbb teljes és tiszta lesz a szemezés. Türelem játék és tanítás.

Ősi kultúrák tanait olvasgatom, szemezek.
Kihegyezem láthatatlan belső érzékszerveimet. Figyelek.
Újra és újra fülembe cseng a titokzatos hang kérdése- Mit látsz?...Mit látsz?...Mit látsz?  Érzem, hogy folyamatosan mormolnom kell, mint egy buddhista az imát, hogy kikapcsoljam agyamban az Egom zavaró, uralkodó moraját. Kifárasztani, amíg ereje kellően kihagy, hogy elernyedjen és befogadhassam a bölcsesség magját. Fárasztom, mint halász a vízben fogott  nagy halat. Tudatos taktikai játszma. Önnön Én-m tudatával szembeni harc, hogy  ön-Magom elérjem.

Kérd és megadatik!
Zörgess és megnyittatik néked!

Beugornak ilyen és hasonló tiszta, tömény információhalmazzal rendelkező magok. 
A tudás bölcsője.
A tudás magja!
Ősgén.
Egy ismeretlen magból nem láthatod előre milyen növény cseperedik. Fa, vagy csak fűszál?
El vannak vetve a tudás magvai! Csak rá kell lelnünk. Szeretettel gondoznunk, felnevelnünk, hogy minél dúsabb és gazdagabb termést arathassunk.

Most ezt arattam, a magam csendjében. Szavakat csépeltem, hogy láthassam a kipergett információ-magvakat.

Mára vége.
Hamucipőke, pihenni tér!..Tisztelettel, szeretettel.




2015. március 15., vasárnap

NAPI LECKE

Az élet iskolájában, egész életünk folyamán, minden nap tanulhatunk valamit. A tanulás lehet örömteli, de lehet fárasztó is. Azonban, a szabad akarat jogán, ha tanulni akarunk, tanulhatunk. Az élet iskolája számos lehetőséggel gazdagít. Mindegy, hogy azt felfogjuk, és hasznosítjuk, vagy csak átlépünk rajta. A lehetőség, mindenki számára, egyenlően adva van.
Ahány élet, annyi lecke.


Tegnapi lecke;-TÜRELEM -

MINDEN, AMI INDULATOT SZÜL,
TÜRELEMRE TANÍT!

A TÜRELMET A MEGFONTOLTSÁG KÖVESSE

Ismétlés a tudás bölcsője!

Jó tanulást, mindenkinek!

Nagy az Isten állatkertje!


2014. szeptember 16., kedd

GONDOLAT


  • Légy világosság, légy példakép! … Miért szükséges a világosság?

Az ember mindig keresi, a sötétségből kivezető fényt!
  •  Légy szelíd, szeretetteljes Egész!...  Miért szeretetteljes, és miért kell a szelídség?
A szeretet teljessége megszelidíti primitív ösztöneink, és megtalálod a benned rejlő határtalan Egész-t.
  • Légy a tapasztalat bölcsője! … Minek kell tapasztalat, ha kinőttük a bölcsőt?
A tapasztalat, a bölcsességek kincstárát tárja eléd.
 
  • Légy a bölcsesség kincsestára és szeretetteljes osztója! …Miért is?
Mindig szükségesek a példaképek, a hősök, hogy ihletet és erőt merítsen a követő nemzedék.
Kövesd a tiszta Fényt!


2014. július 16., szerda

Úgy szerette Isten a világot, hogy megteremtette az Embert!

L-mÉL-eT-M


Atya _Fiú_Szent-lélek, Teljes szent_ háromság ... EGY örök, IGAZ Isten.

Szellem-Lélek-Test, teljes szent háromság- tiszta SZERETETtel...teremtő igaz ős-Ten.

Isten teremté a tökéletest, aki ellene fordult, mert magáénak akarta a hatalmat.
"Büntibe" került!
Isten teremté utána a következő teremtményeket, de elégedetlenek lettek és lázadoztak.
Belőlük lettek a bukottak.
Isten tovább teremtett és már nem érdekelte, hogy tökéletes, vagy szép lesz-e teremtménye, vagy nem, tanulni akart a hibákból.
Megteremtette az EMBERT.
EMBER, aki SZELLEM-LÉLEK-TEST.


Ebbe a fizikai testbe zárta a JÓT (pozitív energia) és a ROSSZAT (negatív energia), hogy megtanuljanak egymással EGYÜTT, egy testben, BÉKÉBEN élni!

Adta hozzá a lelket, a szellemet, és a szabad akaratot, hogy nagyjából mindenük meglegyen az együttélés megtanulásához.

A tanuláshoz fizikai időt is csatolt. Ez méri a lélek fejlődését, tisztulását, telítettségét.
Egy kis tiszta, energia -szelence! 
Ős-szelence!
A fizikai test halandó és időhöz kötött. A lélek temploma.
Porból lett és porrá válik!

A lélek szelencéjét gondosan felügyelik az erre kijelöltek.
Isten szeretete határtalan!
Ahány út, annyi lelki tisztulás!
Minden út az EGYhez vezet.

A szabad akarat, választási lehetőség! Eldöntheted, hány utat teszel meg az Egyhez.

Mindnek szigorú feltétele, szabálya van!
Mindig megmérettetésre kerül a megtett út minősége és a lelki szelence telítettsége.
Nincs titok!
Nincs csalás!
 csak
a Tiszta Lelki Esszencia!

Mindig kettőn áll a vásár. Tovább lépsz, vagy maradsz a következő tisztulási utadon. Számolva a terhekkel, nehézségekkel, amelyek tanulságait magadnak, magadban kell lerónod.

Mindenkiben két farkas lakozik!
Te melyiket eteted? 

Élet Útja- a Lélek Útja!
A lélek szelencéjébe kerül minden tanulságos, esszenciányi-energia.
Csak a letisztult, szeretett- teljes lélek térhet vissza, a boldog EGYbe!

Ez az Emberi - élet, szabályos rendje!

Így kerek az Egész.
Tiszta tudatot mindenkinek!

Ember vagyok, Embernek születtem!

Ember vagyok, a magam tökéletlenségeivel együtt!


ÉRZEM a múltam, ÉLEM a jelenem és a jövőmet REM-ÉLEM.
ÉLEK ... még... mint EMBER!
Emberként élek, és érzek.
Érzem az ösztönök erejét és kínját. Sírok, vagy nevetek, ha kell. A könnyek egyszerűbben peregnek. A nevetésért dolgozni kell.
Teszem amit kell, és amit kellene tenni, remélem tenni is fogom, ahogy hagyják, ahogy tudom.
Legyengülten, kiszolgáltatott játéka vagyok az elemeknek. Néha elveszek a határok között.
Pörölök az égiekkel, és minden elemmel, aki csak körül vesz.
MIÉRT ?

Tudom, hogy hallotok! De, a dühtől választ soha nem kapok.
Ilyenkor is EMBER vagyok!
Igen.
Ez is emberi tulajdonság! Ahogy az ösztönök pl. a vágy, a szerelem, vagy a pokolian kínzó félelem.

Az Ember ettől emberi. NEM gép, sem robot, ami csak logikusan és hidegen dönt, vagy cselekszik!!
Szerves, biológiai rendszerű, de gondolkodó, intelligenciával rendelkező, szabad akarattal megáldott ösztön-LÉNY.




Eldöntheti mit, hogy él ki-meg-át, az élete során. Szabadon él úgy, ahogy hagyják, s hagyja, hogy úgy élhessen, ahogy akarják.
Birka szabadság.

Büszke vagyok arra, hogy EMBER lehetek!

Ezt az emberiséget is kihasználják! Ahogy "kicsiben" lent, úgy "nagyban" fent.
Van azonban egy nagy bökkenő.
Csak egyetlen egy.

AZ EGY nagy SZERETET.




Csak és kizárólag az önzetlen, tiszta, határtalan SZERETET.

Ez az egyetlen túlélési esélyünk, nekünk, EMBEREKnek.
Viharok, jönnek-mennek. Ahogy a múlt a múlté, úgy a SÖTÉTSÉGet, csak a FÉNY sugara törheti meg.
 A fénysugár a szeretetből árad.

Egy mindenkiért, MINDENKI (az) EGYért!

Tiszta SZERETETET mindenkinek!
(Ismétlés a tudás atyja vagy anyja, ahogy tetszik.)

2014. március 13., csütörtök

IHLET -Mélyből a Magasba-




A változás hullámain lovagolunk. Azok tudnak ilyen nagyszerűen, érzelmileg befolyásolva fel, és le, hintáztatni. 

Változás akkor tud lenni, ha mozgásban vagyunk kívül-belül, fent és lenn.
Isten megteremtette az emberi lényt, és adott belénk egy kis isteni szikrát a változatosság kedvéért. Ettől vagyunk állítólag olyan különlegesek egyes idegen fajok szemében. Namármost, a tanítás szerint akkor érted meg Jézust, ha követed -azaz éled életét. Ezt átképezve a magasságos Egy teremtőre sztem, Egy örök igaz Isten maga a tökéletes Egy! Ezért belőle egy a tökély. Neki nem kell osztódnia, mert hiszen mindene megvan Ön(ön)magában. Pont ez a lényeg.

Ha meg akarjuk érteni őt, eggyé kell/ene/ válnunk önnön magunkkal, ami ugye lehetetlen, hiszen két félből vagyunk összerakva. Minket szétválasztott önnön magától, mert csak úgy értjük meg Őt, az ő tanítását, ha törekszünk Egy/é válni. Ez csak akkor közelíti meg a valóságost, ha megtaláljuk, vagy megtanuljuk a másik Fél-Egy-ségünket. Ugyanakkor, legbelül, mélyen a lelkünkben, folyton az Egységre vágyunk, ezt akarjuk.

Tehát A VÁGY az, ami megmaradt az ős Anyából, Egy ősi mozgató rugónk.

Az Egység/kompatibilitás viszont ritka ajándék, de csak azért, mert kevesen értik az Egy egész lényegét, és tanát.  

COGITO R-GO... Elmélkedem 

Az egész emberi lét úgy tök/élet/es a maga tök/életlen/ségével ahogy van, hiszen nekünk, ebbe a porhüvelybe kell az Egy-(én-i)séget megtalálnunk, miközben különböző külső-belső impulzusok mozgatnak. Konkrétan, ellentétek. Gondold csak végig.

Ha csak meleg lenne, vagy csak hideg, akkor nincs mozgás, nincs változás, változatosság. Csak állandó, örök. A mozgást mindennek az ellentéte teszi lehetővé, és változóvá. pl. Kilégzéskor a mellkas összepréselődik, belégzéskor kitágul. Ahogy mozog a mellkasunk, úgy áramoltatja a sok kis éltető lényegi "részecskéinket" az életben maradásunkhoz. A hideget a meleg, és fordítva.  Negatívat a pozitív stb. és itt visszacsatolom azt,... mivel Egy örök igaz Isten maga a tökéletes Egy, ezért belőle Egy a tökély. Neki nem kell osztódnia, mert hiszen mindene megvan önmagában...-vagyis Állandó és örök...-ezért alkotta meg a változatost és annak, számunkra megszámlálhatatlan, színes változatait, a maga Univerzális világában... így adva lehetőséget a mozgás, változás és tanulás/tanításunkhoz.

Nekünk, embereknek hasonló a mozgató rugónk, csak kicsibe. Ha megtanuljuk a bennünk és körülöttünk lévő erőket egyenletesen áramoltatni pl. Vonzás, taszítás törvénye stb. önmagunkban, akkor környezetünkkel meghasonulva mozgathatunk mindent, akár mindennel, a mindenséggel együtt, mivel


Minden - Mindennel összefügg!

Az Ősök tudták, alkalmazták, de kiirtották, kihalt a tan. Ezzel viszont nem tudok azonosulni, mert asztráltesttel rendelkező emberi teremtményként, minden elektronunk rendelkezik saját memóriával. Ilyen alapon ez hozzáférhetően bennünk van.

Tehát bennünk van elrejtve az ősi tudás, csak meg kell tanuljunk felfejlődni a megfejtés dekódolásának szintjére!

Ami minket illet, azzal, hogy egyszer jól érezzük magunkat a bőrünkben máskor pocsék napok következnek, ezzel áramoltatjuk önmagunkban, és környezetünkben a folyamatokat.Pl. Bevonzunk valamit, vagy valakit, aztán taszítjuk. Szeretünk, majd nem szeretünk, vagy épp utálunk stb. miközben folyton azzal a hibás gondolattal viaskodunk, hogy ezek rossz és felettébb haszontalan dolgok, (mivel nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ezen hatások alatt) észre sem vesszük, de pontosan az életünket áramoltatjuk, az érzelmeink által keltett eseményhorizonton.


Úgy fenn, mint lenn -kinn és benn-.

Ez a mi tanulási szakaszunk, haladásunk, ezen a Bánatbolygón.


Elmélettan - Illúzórikus képlet-


Ha ebbe a porhüvelybe megtanulnánk az energiákat úgy kezelni, áramoltatni, hogy ne romboljanak, hanem befelé alapozva építsenek, és fejlesszenek- akkor az alapokat megadva magunknak, amint benn úgy kint is elven, boldog életet teremthetnénk magunkban/ magunk körül. 

A lényege az, hogy meg KELL tanuljunk úgy élni, hogy ne önpusztítást, rombolást, hanem ÖNFEJLESZTÉST/ÖNFEJLŐDÉST, és pozitív hullámokat gerjesztve FEL- fejlődést érjünk el. Nőjünk fel végre, amivé lehetnénk, Alkotókká. 

Mélyből a magasba
Amikor piszkosul padlóra vet az élet, de kellően nyitott maradsz, felfoghatod, átláthatod a teljes életképed, de belülről kell építkezned. Megláthatod miről is szól az egész életed. Láthatod az ÖSSZKÉPet.

Amikor a TELJESSÉG szeretete áramlik benned, akkor érsz el egy saját növekedési rész(ed)hez, fejlődéshez.


Kellemes fejlődést mindenkinek!
 

2014. január 30., csütörtök

FÉNY- E(gy)SSÉG

Minden változás tanítással-tanulással indít!
Minden tanulás változást hoz!

Olvashatunk sokféle nagyszerű meglátást. A mai elkeseredett emberek spirituális útkeresését elemző, szépen megfogalmazott, spirituális útmutatókat.
Olvashatunk sokféle írást, de;
Van-e két egyforma tojás?
Van-e két egyforma ember?
Van-e két egyforma meglátás?
Van-e két egyforma út?

Válaszolj magadban, magadnak. (Belső (meg)látás fejlesztése.)

Szerintem:

Saját vélemény van, kell legyen.
Saját tapasztalat, életút kell legyen.
Utunk a sajátosságról, az egyediségről, és mégis EGYségről szól.
Tapasztalnod kell a különbsége(ke)t. A Jinget is, és a Jangot.
A mérlegelés alapja, a viszonyítás. ("Hallgattassék meg a másik fél is")
A saját egyensúly megtalálása, megteremtése, és főleg megtartása az utunk egyik lényege!
Nem egyszerű, de nem is lehetetlen!

Az élet nem sétagalopp!
 
Nem azért vagyunk itt, hogy álmok rózsaszín felhőjébe keressük a földi élettanunkhoz nem illeszthető, idilli buborékokat.
Nem is azért, hogy csak romboljuk, vagy épp, csak tékozoljuk értékes lelki vagyonunk.

Egy dolog egyezik ... mindenki keres valamit/valakit.
Kíváncsiság. Ez a fejlődéshez vezető, ösztönös hajtóerőnk.

Csak akkor találsz, ha keresel!

Aki keres talál, aki kér mind kap!

Részesei lehetünk sokféle meglátásnak, tanoknak, hangzatosabbnál- hangzatosabb tanácsoknak. Mindenki választhat tetszésére, de van az, ami nem hangzik el, nem írható előre le.
A saját tapasztalatod! A saját utad.

Figyelj, tapasztalj, tanulj, hogy tanítva- taníts, magadból kiindulva!

Keresd az utad, mert a Fény benned van, az Egységedben!

 
TISZTELETTEL





2014. január 1., szerda

KONKLÚZIÓ


2013. december 31. Az év utolsó napja.

 Töprengve, ülök.
Próbálok az év végi hajtás, és feszültségtől, lassan megnyugvó gondolataimban rendet teremteni. Összehozni, azt az értelmes mondat füzért, ami tömör, sokatmondóan összefoglaló.

Egyszerre tódulnak fel az elmúlt hónapok, hetek, eseményei, de csak annyit érzek...


Köszönök mindent!

Az elmúlt 12 hónap, eseményekkel teli zsebeit fürkészem.

El - elmerengve, egyeseknél elidőzök. Egy picit leállítom az emlékképet. Kinagyítva figyelem. Elárasztanak a múltbéli érzések. Egy picit visszalépek az időbe. Csak annyira, hogy felidézzem az emlékképbe rejtett érzéseket.

Vissza az időbe.

Istenem, de szép is volt!

A képet sajnos nem tarthatom, sokáig. Haladok az időmbe- előre.

Múltból a jelenbe, a most -ba.
A mostani múlt, az el-múlt hónapok.

Huhh, ... kellemetlen kép. Szívem szerint tovább pörgetném, de nem lenne tisztességes. Tanulni ebből kell, és lehet.

Túlélni, és konzekvensen megmaradni!

Legjobban tanulni, a hibákból lehet!

Elgáncsoltan, porba hullva, lelkileg megtiporva, múltbéli- rejtett sebet felszaggatva,  megalázva! Igen, ez is az élet része, mely egy cseppet sem kegyes.

Alázatra nevel. .... Túlélésre ösztönöz!

Fejlődni, bölcsen tovább haladni, nem kis feladat. Kemény, élet -lecke! Nagy kihívás!

 
"Kelj fel és járj! mondta Jézus..."

Tovább!- ez a lényeg! Az élet nem sétagalopp!

Merre? - kérdezheted.

 Arra, amerre lelked súgja, józanságod mutatja, hogy ebbéli létedben, sorsod által vezetve, a kiegyensúlyozottság felé, szeretetteljesen haladj. Igyekezve megtartani tiszta Önvalód.
Nem, mások gyengeségéből kovácsolt energia által, uralkodóan pusztító, sem elnyomottan megalázó, hanem szeretettel elfogadó adó-vevő, és belső bölcsességet Ön - fejlesztőn.

Nehéz olyan korsót tölteni, ami tele van!
 
Nem az a fontos, hogy a feladatokat jól, vagy rosszul oldottad meg! 
Csak az számít, hogy megtettél-e minden tőled telhetőt, annak érdekében!

Irigység, féltékenység, vagyis a  hét fő bűn az, ami az embernek, élet(ek) alatt történő lelki megtisztulásához szükséges. A szükséges rossz!

Csak egyetlen dolog függ tőlünk; az, hogy jók, vagy rosszak leszünk!

Mert, jöhet a Kánaán, vagy pusztító vihar, a lényeg a megtett út alatt gyarapított lelki -kincs, és a megszerzett tudás, bölcsesség.

Ettől értékes a lélek.

Ez a mi vagyonunk.

Ez a mi fejlődési lehetőségünk, mert az időnk telik, az életünkkel együtt.

Okoskodhatunk. Mint a gyerekek, kibúvót, kiskapukat kereshetünk, de minden- mindennel összefügg, minden okkal történik! Mindennek oka van!

A jó pap is holtig tanul!- szeretettel.


Év végi konklúzióm, vége!

Kívánok egy szebb el-jövőt, bizakodva abba, hogy lesz kellőképp megfelelő szeretetenergia forrás a borús napokban, és elég egészségesen vidám, napos is, az út végéig !


Szebb el-Jövőt Mindenkinek!
Úgy fenn, mint lenn!
 



2013. augusztus 9., péntek

Titkos Kapuk


Gondolatok egy tételre, egy felvonásban.

Álmok, álomképek.

Mint egy másik világban átélt létezés. Minden egyes álom-élmény egy titkos világba való átkelés. Az átkeléshez átjáró kell, az átjáróhoz kapu.

Titkos kapu, amin átlépve éled meg a három v. négy D-s relatíve "rövid" álom-élményed. Az álmok az agyadban, mint film a vásznon, úgy peregnek. Ebben az élményben külső szemlélőként, vagy teljes résztvevőként "rezegsz".

Az elméd agy-ja ehhez a filmhez a képeket.  Azokat a képeket, amelyekkel rendelkezel tudatban, vagy tudat alatt. Ő a rendező, a producer stb.

Az elme egy alap programmal rendelkező, életünk folyamán programozható, biológiai egység. Számítógépes köznyelven, A (bió) winyó.

Mindenség az elme, az univerzum mentális!

Ez az első, és alap hermetikus törvény.

Az elme, az univerzummal való Egy-ség.

Tehát, adódik a teremtési, és alkotási lehetőség.

Minden bipoláris.

Van szabad akarat, és van választási lehetőség.

Sajnos még mindig sokan igyekeznek az alapjaiban tiszta lelkű Ember-Én-(i)séget megfertőzni , hogy minden úgy legyen, ahogy ők akarják. Ezek az Egyesek elfelejtik, az alapszabályt. Mindenkinek EGY a főnöke.

Ha nem így lenne, már rég letöröltek volna a felszínről.

Az elme, mindenség. Ebbe a mindenségbe mi is részesülünk, hisz van elménk. Teremtőnk saját képére formált.

Ez a forma adja nekünk a fejlődéshez az esélyt, lehetőségeket- ha tisztességgel, becsülettel, tiszta szívvel akarjuk.

Az elmé(n)kbe, rejtve vannak, és kódoltan a "csillagkapuk". Csillagkapuk az univerzumunkba.

Kérdezhetjük tehát;

Mi az Ember?

pl. Kapocs a fent és a lent között?

Minden esetre, sokkal több, mint gondolnánk, de kevesebb, mint köz-tuduk.

Talán egyszerűbben tudunk válaszolni arra hogy, mi Nem az Ember?

Minden mindennel összefügg, és mindben kettő!

Elmélkedem, tehát vagyok...aki vagyok...

Kis l-m- e a nagy földi "állatkertben"!

Régen álmodozó, majd álmodó, és most... + vagy OK.

Kellemes L mail-kedést minden -kinek...!?





Álomvilág, a rejtélyek "szigete"





Vonaton utazva, a telefonon már másodszorra kezdem újra a gondolatfonalak bepötyögését. A technika őrdöge jól szórakozik. Próbára teszi türelmem. Miután már egyszer elszállt a begépelt cím és bevezető szöveg, kezdhetem elölről az egészet.


Utálom az ismétlést, mert szalad az idő, és sajnos vele tart az ihlet.

Elmélkedem.

Vonaton ülve, az egyik magazint olvasva, beugrik valami. Valami régi álomkép. A hozzá tartozó érzések hírtelen felelevenednek.

Szóval, amint olvasgatom egyik tudományos magazin külön kiadását, egy dejavu képre bukkanok. Egy hely az "Óperenciás tengeren" túlról, a múlt kegyelt, mesának nevezett lapos tetejű sziklavárosa. Ezt a képet már  évekkel ezelőtt láttam, álmomban. Álmomban egy üveg piramis állt a középen, amelyben egy városnyi ember élt.

 

2011. 06. hó végi ÁLOM:

 

Délelőtt van. Gyönyörűen és békésen süt a nap. A kilátásban gyönyörködöm. Mivel a piramis felső emeletén vagyok, körbe látom az egész helyet. Bal és jobb oldalt, a bejárattól nem messze két kisebb kőpiramis áll. Az óriás, üveg piramis, amiben vagyunk, méltósággal zárja le az egyenes utat, ami a településből kivezet. Mögöttünk hegyvonulat, ami nem csak gyönyörű kilátás nyújt, de egyben biztonságot is.

Aztán, hírtelen minden megváltozik.

Káosz, és zűrzavar.

Menekülő, kiabáló emberek. Nem értem mi történik, de amint a hosszú, egyenes út irányába kinézek, ekkor értem meg. Az út felől, villámgyors, ellenséges robotgépek közelednek. Repülés közben a központi piramisunkra tüzeltek. Váratlan támadás. Annyira váratlan, hogy csak menekülni tudunk.

Az üveg piramis szerkezete megadja magát, és fokozatosan összedől. A szintek már nem épek. Eltűnik alólam a talaj. Zuhanok.

Zuhanás közben ismerős arcokat látok, ahogy zuhannak és eltűnnek a mélybe. Felismerek embereket. Kapaszkodót találtam. Elkapom  az egyik zuhanó karját, ő viszont elkeseredve fel akarja adni. Nem engedem. Magammal rántom, egy még aránylag ép szintre. Túléltük a zuhanást.

A háború elkezdődött.
Harcosok voltunk ...

Három irányba ágazó, félhomályos folyosó előtt állok. ..... a kiutat megtalálom.

Mély, lelki fájdalom.

Felébredtem.


 


2013. május 10., péntek

KÁOSZ ELMÉLET J.P. MÓDRA


Alap képlet:

  • Isten megteremtette az Embert!
  • Isten megteremtette az Asszonyt.
  • Ember megszelídíti az állatokat,
  • Asszony megszelídíti az Embert.
  • Állatok megeszik az Asszonyt.

 A kiszámíthatatlansági tényező .

Élet:

  • Isten megteremti az Embert,
  • Isten megteremti az Asszonyt.
  • Ember, megszelídíti az állatokat.
  • Asszony megszelídíti az Embert.
  • Isten adá nékik gyermekeket.
  • Egy fiút és egy lányt.
  • Ember agyonüti az Asszonyt.
  • A fiú örökli az állatokat.
  • Lány elmegy Embert szelídíteni.

Belép a kiszámíthatatlansági faktor :
  • Fiú örökli az állatokat, 
  • Megszelídíti Őt egy Asszony.
  •  Isten megajándékozza két fiúval.
  • Kisebbik fiút megszelídíti egy Asszony,
  • Idősebbiké a vagyon.
  • Kisebbik fiút megajándékozza Isten két lánnyal. Ő megöli az Asszonyt.
  • Két lány elmegy Embert szelídíteni.
  • Idősebbik fiú megossza a vagyont!
Folytasd!

2012. december 30., vasárnap

2012 Év Alfája és Omegája = Ébresztő


Évértékelőm megírása után, írni a blogomban nem szándékoztam. Azonban az egyik világvégével kapcsolatos, félelemkeltő cikk nem hagyott nyugodni. Ezért leírom azt, amit tapasztaltam, és azt is, amit számomra sugallt a nagy dec.21.-i pánikkeltés.

Nyilván engem is felbolygatnak a negatív hírek.

2011- en, egy valami, /nevezzük láthatatlan energiának/ láttatott a világunkról képeket. Látomásom volt. A kezdet és a végről. Láttam a teremtés elejét, és egy sejtelmes, borzalmas véget. A végét elutasítottam. Majd felemésztett a látvány. Elsőre teljesen bepánikoltam. Ez volt a célja, ma már tudom. Nem mondtam el sokáig senkinek. Időbe tellett, míg rájöttem, olyan erő hálójába vergődtem, aki nem tisztességes. Próbatétel volt. Majdnem sikerült a terve!

Ahogy lenn, úgy fenn is.

Ahogy lenn vannak negatívok, ugyan az fenn is, és körülöttünk. Volt benne részem.

Nem baj ez addig, amíg meg tudunk maradni önmagunk. Akik valójában vagyunk, és nem esünk a félelemkeltés csapdájában. Ez is tanítás.

Próbatételek. Az emberség, és lélek próbatétele.

Most komolyan!

Ha elhiszed a félelemkeltést, rengeteg energiát pazarolsz, és vesztesz. Pont ez a cél.

ENERGIA VESZTÉS! De minimum ZAVARKELTÉS.

OSZD MEG ÉS URALKODJ


" Istennel beszélget egy ember:
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az
embernek, hogy be...tekintsen
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén
egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a
kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt,
mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől
ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.

Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és
nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából
csak 'képesség'
kérdése. ők
megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek
csak magukra gondolnak
.

Amikor csak magunkra gondolunk. a Pokol van itt a Földön."

Ha azt a csodálatos energiát, amink van, egymásra fordítanánk akkor, nem járnánk úgy mint a fenti példa.

Elgondolkodtál már azon, hogy mit jelent neked a VÉG?

Napjainkban, naponta vannak emberek, akiknek eljön a vég világvége nélkül is.

Ha a VÉG-szó kell ahhoz, hogy boldogabb légy még egy napig, vagy hogy meglátogasd azt akire időt eddig nem szántál, akkor teljesen mindegy.

Nem gondolod?

Miért kell az embernek egy halál, vagy végzet, hogy helyesen cselekedjen?

Inkább szálljunk magunkba, és értékeljük át azt, amink -MOST -épp van. Az életet.

Tudsz válaszolni arra, hogy MI az ÉLET?

MI AZ ÉRTÉK?

Tudod a helyes választ? Közelebb kerülsz önmagadhoz.

A saját félelmeink a végzetünk.

Ne a sötétséget éltesd!

Ahol a FÉNYT ott az ÉLET!

A FÉNY táplál. Életet ad. Újabb életeket.

Bármi is van megírva, és akárhogy is lesz az eljövő, egy biztos; mindenkinek SAJÁT lelkén áll, vagy bukik, SAJÁT sorsa!

A félelmek keltése üzlet.

Világvége kell? Majáknál törtek - zúztak a XXI. század világvége csalódott rajongói.
Hát Ez a vég! Mikor azt gondoljuk, hogy fejlett civilizáció, intelligens, tanult egyedei vagyunk, akkor döbbenünk rá egy ilyen hír után.-  A világunk vége, így MI magunk vagyunk.
Szomorú.

Ez a dátum arra jó volt, hogy az emberek lelkileg ébredjenek. Megmérettetés.

A világvége gondolata, és félelme sok lelket ébresztett, de még nagyon sok az alvajáró.

Minden rosszban van valami jó!

ÉLJÜK AZ ÉLETET!

Ne higgyünk el mindent, amivel bomlasztanak minket.



BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

"Azt a napot és órát senki nem tudja, még az ég Angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül!"(Máté ev.)



2012. július 15., vasárnap

Út és Ösvény

Emberek örvénylenek az élet széles útján. Keresik a saját, a forgatagból kivezető sávjukat. Az információ dömping örvényében, nehéz fenn maradni, és önMag-unk maradni. A nehézségek erősítenek.
Ami nem öl meg, erősít!


Rohanásunk során, folyamatos impulzusok érnek. Nehéz úgy megmaradni, fennmaradni, hogy ne sodródjunk néha a parkoló sávba, vagy épp egy olyanba, ami nem a sajátunk. Csak sodródunk.

Ha rossz a sáv, fenn áll a veszélye annak, hogy nem tudunk kimenni azon a kivezetőn, ami a mi helyes utunkra vezet. Ilyenkor  még egy kőrre a sodrásba kell evezzünk, remélve, hogy a következő letérőt, korábban észrevéve, időbe kikeveredhetünk.
Ki, a helyes útra, a helyes irányba.

Ilyen az élet forgataga.



Tanít, vezet, és vezetni tanít.
Élni a sodrásban, fennmaradni a fullasztóan lehúzó életörvényben.

Ahány ember annyi út, és annyi ösvény. De, az ösvény megtalálásához kellő tapasztalat, tanulás szükségeltetik.

Nem fér rá, egyszerre - egy időben mindenki, az ösvényre! Ettől van annyi életút, annyi kőr, és annyi féle keresgélés.

Mindenkinek,  magának kell bejárja a megfelelő köröket, hogy egyszer, végre, a helyes ösvényre térjen.

Az út széles, és hosszú, mert mi Emberek tágítjuk, nyújtjuk, saját életszükségleteink szerint.

/Vannak kivételek, de kivétel erősíti a szabályt! Az egy másik történet./



Az élet útja, a lélek útja!

Az út, bennünk, adva van!

Élettelítettségünk hajt, a saját, kivezető ösvényünkre!

Útról az ösvény mindenkinek egyformán, táblázottan, adott!

Mindenkinek, a maga idejében!



Kellemes utat, és figyelmes vezetést mindenkinek!

Mert,...
Minden út, az Egyhez vezet!

2012. július 3., kedd

Egy "Patkányfogó" Rezgése



ÉLETCél - az ALKOTÁS!
Életrács




Emberi létünk céllal és okkal van. Célja, az élet tanulása, az összes velejáróval, és alkotásokkal.


Igen, a létünk alatt ALKOTUNK. Az élet- élése feltételekhez kötött. Mindenkinek, aki életet kap, ALKOTNI fog valamit, amire Ő képes.

  • Egy földműves alkotása, a földjének termésében nyilvánul meg.
  • Egy festőnek lelkivilága, a vászonról köszön vissza.
  • A zeneszerző, hangjegyekben teljesedik ki.
  • Az építész építményében gyönyörködhet.

Végelláthatatlanul sorolhatnám a temérdek alkotó képességeinket.

A létünk mindaddig jól működött, amíg el nem vesztette az Ember, a józan- paraszti ítélőképességét, "eszét". (tisztelet a kivételeknek) A józan- paraszti ész tartogatta az élet egyensúlyát. Azonban, sokan elszállni hagyták e "kincset". Behódoltak a fényes bankjegy bűvöletének. A bankó hajszolásába kezdték alkotásukat látni, és várni azt, aminek nagy ára van. Sokszor az életük.

Mit alkottál?

Így felejtették, felejtik el az ALKOTÓK, alkotásuk értékében vetett hitüket, örömüket, és lelki gazdagságukat, elégedettség érzetüket.

Elfelejtődik értelme a LÉTNEK.

A szemük, és elméjük, a bankjegyek bűvködében tévelyeg.


Az emberiség ismét megvezettetett!

Tiszta New Age -i "biblia". Ádám és Éva a Paradicsomba c. keresztény mű, újkori, kozmetikázott, meghasonulása. Itt már több Ádám és Éva hódol be a csúszó-mászó, bankóra bűvölő "kígyótestűnek"! Jó úton haladunk a visszafejlődés létráján, ki a Paradicsomunkból, miközben a "patkányok" futkosnak köztünk jóllakottan, egyre jobban megfertőzve a lelkeket.

Ez már jó néhányszor lejátszott mérkőzés, és már régóta létezik az ÚTLEÍRÁS (ok).

Az a fránya szenilitás!

Patkányfogó(k) is vannak még. (Patkányfogó igazlegendája.)

Csak egy nincs meg! Az emberek igénye pl. az olvasáshoz. Az időt is sajnálják a Patkányfogóra!

Valahányszor ,egyénileg "beüt a ménkű", nagy a sírás-rívás. Pánikolva kapaszkodnak mindenbe, és mindenkibe, Égre - Földre esküdözve. Pánikolásukkal mások vesztét is okozva. Esztelenül, önző módon, másokba kapaszkodva, lenyomva fuldoklásig, saját "trutyijukba".

Jaj-jaj, szegény Ember ÉN(iség)! - dramatizálhatunk és siránkozhatunk.

De, miért is?- Lássuk csak.

Lépésről - Lépésre

Ha, segítőként érkezel;

- Nincs idő!- Hajtogatják sokan, és ebbe kapaszkodva észre sem veszik, amint körbe-körbe, önmaguk alkotta mókus kerekükbe szaladgálva, csak a sáncot, és kínjaikat mélyítik, a haladás lassú, egyenes útja helyett. Csak, a legvégén állnak meg döbbenten, magányosan, életre éhezve.

- Mire nincs idő? - kérdezheted.

- Semmire! - jön a rövidre zárt, önmarcangoló válasz. Ha, pedig nyújtaná valaki a segítő jobbot, megrémülten, levegő után kapkodva menekül a kifogások bugyrába.

Tisztára Dante - Pokla! Színjáték, ami végül Isteni Színjátékként ismert - vagy nem. Olvassuk csak el, időt szánva. 

Mindent lehet, csak akarni kell!

Akarni mindenkinek magának kell, mert senki nem képes más helyett akarni, csak max. vakarni. Talán, síránkozás helyett, tedd fel magadnak azt az egyszerű kérdést, hogy;

- Mit akarok? - majd adj időt magadnak, és agyalj a rövid, és tömör válaszon. Rádöbbensz ekkor, hogy amilyen egyszerű a kérdés, épp annyira bonyolult, és nehéz a helyes válasz megfogalmazása. De, nem lehetetlen!

Ha, a válaszod már meg van, írd azt le egy papírra- nagy betűkkel, hogy saját szemeddel lásd. Ez a vizualizáció ereje és hatalma. Aztán, ne rekedj, és ragadj itt meg, hanem tedd föl a következő kérdést is;

- Mit tennék meg azért, amit akarok?- és ne vágd rá egyből, az üres szavak cséplésétől hangzatos MINDENT, meg AKÁRMIT. Csak azt, amit a szíved - lelked mélyén, határozottan érzel, hogy arra képes is vagy.

A választ is írd a papírra. A végére írva, EZT AKAROM!

Ezt olvasd el, minden reggel, fölkeléskor. Ekkor a legfogékonyabb az emberi elme.(Pszicho tréning.) Majd, gyakorlat teszi a mestert. A többi menni fog, saját tempódban, ha AKAROD!

AKAROD?

Természetesen, nem mindenkinek van erre szüksége. Nem is kell. Mindenkinek megvan a saját maga útja, és végzete. Mindenkinek, magának kell az utat, és megoldásokat megkeresse, személyére szabja. Mint ahogy, nem kell mindenkinek több diplomás "munkanélküli" legyen, mert a diploma nélküli JÓ szakember, mindenütt keresettebb.


Az élet nem ad semmit, "ingyen"!


Magunk kell tegyünk az életünk érdekében. Mint, ahogy az is igaz, hogy Krisztus feltétel nélkül szeret, de neked kell megtenni hozzá a szükséges lépéseket.

Nincs sült galamb!

A semmiből, csak semmi lesz!
A semmitől, csak semmivé válsz!

Mindenki, egyénileg, születésétől fogva gazdag!

Sokszor tesszük meg, haszontalannak, és elpocsékoltnak vélt tevékenységeinket.

De,.. .higgy abban, amit teszel!

Semmi sem véletlen!

Ne az időt nézd folyton, türelmetlenül! Az idő e nélkül is telik, a maga módján. Te pedig, tanuld a türelmet!

Belső - Béke

Haladj, lépésről- lépésre, napról- napra. Ott az a sok ősi bölcsességünk.

Lassú víz, partot mos!

Jó munkához, idő kell!

Adj hálát mindennek, és légy hálás mindenért.

Az Ember ettől emberi, és marad Ember!

Nem az eltelt idő számít, hanem a megtett út, és az úton feltárt, tanult, lelki gazdagság. Mint egy interaktív kincseket, és életeket gyűjtő játék. Amit megszereztél, és megtanultál, add tovább szeretettel! A fejlődésért. pl. a hangya is így sikeres - szívós túlélő, no meg jó néhány, szorgalmas nemzet.

Egy pár lépés a "színjátékhoz";

Légy mindenre nyitott, ami érdekes, és ami érdekel.

Nem kell feltétel nélkül elfogadd, és el hidd, amit hallasz, vagy olvasol.

Hallgass belső lényedre, mert ő tudja, mi számodra a való.

Nézz mindennek utána alaposan, mert adva vannak a buktatók.

Kommunikálj, mert akkor tisztul a félreértett szó.

Nem kell senkinek feltétlen megfelelj, csak légy hű önmagadhoz!

A többi jön, magadtól, de ez még korántsem a Paradicsom. Csak ösvény.
Az Út benned van!


Az Élet útja, a lélek útja is... Egyben.

Kedves Olvasó!

Ezen írásokkal nem okoskodóként rezgek, sem a Bölcs Bagoly címre nem törekszem. Teszem mindezt saját tanításomra is. Csak, egy vagyok a tanuló, színes, "Patkányfogó -k" közül.

Taníts, hogy Tanuljak!
A jó Pap is holtig tanul!

Tisztelettel!

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

AVATAR

https://www.youtube.com/watch?v=TNeu5EyGvq8