Van, aki elmélkedik és időt tud szánni rá, de vannak sokan, akik csak egy álomképpé zsugorítva, szőnyeg alá söprik.
Sokat gondolkodtam azon, hogy amit most szavakba ide bevések, milyen formában tegyem, vagy ne tegyem.
Olyasmit feszegetek, amit ma szakemberek sem engednek meg maguknak, csak úgy, felelőtlenül.
Merjem vagy sem?
Ideje, vagy még nincs itt az ideje?
Merjem vagy sem?
Ideje, vagy még nincs itt az ideje?
Nem vagyok tudós, de még csak egy kutatócska sem. Egy egyszerű lélek, aki úgy érzi, kap néha valamit, amit tanulnom kell, önmagamért és embertársaimért.
Olyasmit, amit nem szeretnék, behatárolt, keretek közé zárni, de valahogy meg kell adnom Föld-i módját. Mert, ez a valami, határtalan és korlátlan. Ezért is lehet, hogy csak csepegtetve, kis adagokban jutok hozzá, hisz ember vagyok, a magam tökéletlenségeivel, korlátaival együtt.
Az előítéletektől és más hasonló negatív hatások elől évekig rejtve őrizgettem magamban olyan felismeréseket, képeket, amelyek bevillantak elmémben egy - egy erre alkalmas napon.
Első próbaként, a közeli hozzátartozóimat igyekeztem beavatni ezekbe. Természetesen ők is szkeptikusan és elutasítóan, már-már bizonyítékok alátámasztására és pontos, logikailag felépített magyarázatra szólítottak fel.
Nem voltam felvértezve azon képességekkel, amelyekkel, megcáfolhatatlan és mindent megdöntő bizonyítékokkal kijelentéseimet alátámaszthattam volna.
Nem az én dolgom.
Már csak azért sem, mert, elsősorban, saját vallási nézetem és neveltetésem is magyarázatot követelt!
Először, magamban kellett tisztázzak mindent.
Az idő, majd mindent elhoz és igazol.
Ez után következett, hogy megsértődve, elbizonytalanítva és visszahúzódva, babusgattam lelkemben, mindazon felismeréseket, amelyeket ezek után, még kaptam. Féltem szembenézni a helyzettel, hogy mindezek reinkarnatív emlékképek. Rezgések, az Igazságszérum esszenciájának részecskéi. Jelek, amelyek képekként bevillantak, rejtvényszerűen és rendszertelen időközönként jelentek meg.
Ahogy telt az idő, elő kerültek olyan filmek, írások, amelyek hasonlóan hozzám, jelenítették meg azt, amit én már magamban egyre tisztábban láttam, éreztem.
Kezdtem érteni!
Hogy egy példával is szemléltessem, amiről fecsegek, ilyen első (emlékezetemben erősen beégő eset volt) azon felismerésem, hogy a világon élő emberek sokszínű egyedei, azon egyszerű oknál fogva sokszínűek, mert alap-őseiket, bizony más, elpusztuló világokból, a Földre menekítettek pl. az Őrzők.
Meg is döbbentem, amikor (nem sokkal ezen felismerésem után) filmen, Nicolas Cage -el a föszerepben láttam meg, a Képlet (Knowing) c. filmet. Akkor éreztem és értettem meg igazán, hogy amit lelki szemeim előtt láttam, nem véletlen.
Akkor győztem meg magam arról, hogy nem nekem ment el a "realitás talaja a lábam alól", hanem Ez olyasmi, amire a továbbiakban is figyelnem kell!
Már egyre tisztább az is, hogy a régi, fejlett, ám letűnt civilizáció, azért haladta meg fejletségében a miénket, mert nekik megvolt a technikájuk, amit más bolygóról, egyesek magukkal hoztak, vagy kaptak -fejlett civilizációtól. Nem véletlenek ezek, csak rejtve vannak előttünk.
Nem akarok olyasmit sugallni ezzel, hogy - hű, felfedeztem a spanyol viaszt - meg hogy "kivagy -okoskodjak". Csupán azt, hogy előbb-utóbb, mindenki előtt megnyílik, a sötétségből kivezető Igazság, láthatalan kapuja.
Azt is tudom (valahogy valamiért), hogy a világról szóló bölcsesség, az Igazság, el van rejtve a négy égtáj rejtekhelyén.
Ha, elérkezik az idő, felfedi titkát az Igazság!
Ezt egyre erősebben érzem elkövetkezni.
Ne csak NÉZZ, LÁSS is!
Reinkarnatív emlékképek
Kezdtem tudatosan figyelni bizonyos, életemben ismételten megjelenő jelekre. Észrevettem, hogy ezen jelek ismétlődésekor, kellemes érzések, már eufórikus szeretet érzés kerít hatalmában. Például egy jelre lettem figyelmes, (hisz szimbólum) de nevét nem tanultam, nem ismertem. Tudatosan keresni kezdtem az összefüggéseket és ősi-tartalmi jelentését.(sajna a köztudatban már csak felszíni, közelmúltbeli- történelmi jelentése él) Hosszú volt az idő, amíg sikerült rábukkannom ősi jelentésére és boldogság töltötte el szívem, a róla szóló jelentés olvasása közben.
Példa volt arra is, hogy ez a szimbólum szerepelt egy étterem bejárati ajtaján. Tudatlanul, ösztönösen tértem be és éreztem magam feledhetetlenül, nemes egyszerűséggel, jól.
Hogy mi közöm hozzá?
Nem tudom.
Csak annyit érzek, hogy valami nemes - magasztos boldogságérzet kerít hatalmában, ha a közelében tartózkodom.
És ez csak egy példa, a sok közül!
A bátorságot pedig, hogy mindezen sorokat bevéssem, egy olyan francia író és általa jegyzett Jegyzet, (könyvecske) ihlette, aki hasonló tapasztalatokkal rendelkezik.
Köszönet érte.
Mindennek oka van, minden okkal történik!
CSAK FIGYELJ!

A bennem felmerülő további, megválaszolásra, bizonyosságra váró kérdések, kezdik kibontani értelmem korlátait. Felvállalva a kritikát, a cinizmust és a magányba sodrás kényszerzubbonyát, de remélve, hogy rátalálok egyre több hozzám hasonló, vagy tisztább lelkekre.
Olyanokra, akiktől tovább tanulhatok!Ne csak NÉZZ, LÁSS is!