Már egy jó ideje csak tipródom, topogok, mint lúd a jégen. Közben telik az a fránya idő! Semmi nem könnyíti meg a dolgomat, és mint kalitkában a madár, vergődöm kínjaimban. A kín pedig kezd számkivetetté, nem kívánt tucat egyeddé degradálni és kisodorni annyira az élet perifériája felé, amennyire csak rémálmomban léteztem. Közben, a gyönyörű, napsütéses idő ellenére egyre zárul bennem és körülöttem a lehetőségek köre.
Érti a fene, mi zajlik kint a nagy "Daráló Klán" harci mezején, mert azok az in-p-outok, amik eljutnak a perifériákra, annyira torzultak és satnyák, hogy az emberben a maradék életkedvet is gallyra vágják.
De, ne legyek pesszimista!!! Legyek Csak optimista, - mondják az okos életbölcsek.
Aha, kérem szépen és árulja már el az a magasságos Bölcsek- Bölcse, hogy mi a jó kongó- repedt - fazekat kell tenni ahhoz, hogy élhessek, ha nem adnak semmi esélyt, lehetőséget a megélhetéshez?
Megértem ezt a közepes kort, de beragadtam, mint szálka a bőr alá! Ki piszkál ki innen? Nekem valahogy nem akar sikerülni, pedig Isten látja lelkem, hogy mennyire igyekszem!!!
Tudom, ma nem menő az őszinteség, becsületesség és tisztesség fogalma. Ja bocs, ez ma már propagandának számít és a nem szeretem múltat idézheti, bizonyos generációban.
A mai menő homo-recept az aki;
· sokat mond - keveset tesz,
· (minimum) lop – csal – hazudik,
· hihetetlen EGO - val van felvértezve, de tapasztalata sehol és
· legalább tinédzser - topp modell, vagy
· menő - manó!
Ja, kérem, én a Marsról jöttem! Ott képeztek ki, így nem vagyok kompatibilis eme Kék Golyó létformával! Bocsi, ez nem az én hibám.
Igyexem, naon! Figyuszka - Leng a szleng...
A kutya se kérdezte hova akarok születni és miért?! Itt pedig beragadtam, mint varacskos a mocsárba!
Én az egyenetlenséget csak terepen és külső munkálatokon imádom! Az időt és a korokat akkor, ha történelemkönyvből és múzeumban kiállítva láthatom.
Az életemben az állott víz effekt büdös!
A boldogság, ragyogás és egyensúly , na ez az amire igazán vágyok!
Talán vissza kell mennem ismét a Marsra?!
Belém hasít a felismerés, hogy ahhoz már túl késő.
Két végpont között az úton ragadtam és csak az emlékemben él a békés, ragyogó, reményekkel teli, megvalósult álmok szigete, vagyis a boldog élet.
Ó, igen. Már ez is a múzeumba és a városi Kulturális Emlékek könyvébe került!
