Múlt-Jelen és ami utána következik!

Visszatekintünk arra, ami életünk történelmévé vált. A tegnap történelem, a maga gazdag és változatos eseményeivel együtt.
Elmélkedünk, vajon útelágazásunk során hogy lett volna másként, a másik végen... vagy tovább? Persze ez mind elmélet, mert ami elmúlt annak történelme véges. Ami elmúlt, s ami volt, már úgy szép és úgy jó, ahogy volt.

Elmélkedni lehet!
Ábrándozni nem árt!
Tanulni, viszont mindig hasznos!

"Tanulj tinó, ökör lesz belőled!" ;)

A jelen a múltból építkezik.
Alapja az a soknak tűnő emberi idő, ami valójában csak egy pillanat a nagy Univerzum idejében. Gyerekként a világ közepe vagy! Felnőttként kezd egyre szűkebb lenni ez a képzeletbeli világ, míg végül rádöbbensz, csak egy csepp vagy a világ tengerében.

Azt tanítják a bölcsek; "Akkor éltél, ha hagytál magad után valamit!" Valamit, ami belőled van és rólad szól, vagy rád emlékeztet.
Ha bekerülsz egy város Kulturális Krónikájába, már tettél le valamit az asztalra.
Ha jót cselekedtél és segítettél, tovább élsz azokban, akikkel jótékonykodtál.
A szó elszáll, csak a tettek maradnak!

Segíts, hogy segíthessenek!
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
Aki kér mind kap, aki keres mind talál...

Vannak irányjelzők a sors útjain és rengeteg próbatétel a lélek számára! Mindig van választási lehetőség és mindig vannak kiskapuk még a sorsunk útján is.
A Mátrix előre megtervezett, rugalmas massza!
Vannak irányítók, vezetők és vezérek.
Vannak segítők, de az egyen-súly fenntartása érdekében, engedélyezve vannak a buktatók is.
Mindennek két pontja, két pólusa van!
Az Élet-inga kiinduló és végpontja ugyanazon a szinten van. Ami a köztes rész, az élet iskolájának szakasza. A lélek iskolája! Mindenki megéli, átéli, kisebb- nagyobb kilengésekkel. Kinek mekkorára szabatott az útja.

A születés Fájdalom.
A halál is Fájdalom! A kettő egy és ugyan azt tartogatja.

Az Élet, minden.
Minden, vagyis; öröm-bánat, keserűség-boldogság, szer-Elem-- fél-Elem, fiatalság-öregség és még sorolhatnám. Mindkét pólus jelen van benne.
Így teljes az élet! Közben fejlődik az ért-Elem.

A jövő pedig rejt-Elem.
Ami annyit jelent; meg vagyon írva, csak rejtve vagyon!

Amit a szem nem lát, az még nem jelenti azt, hogy ott semmi nincsen!!!!

Valamiből a jós/nők is meg kell éljenek!;)

A jövőben az a legszebb, hogy soha nem láthatod milyen meglepetések érnek!
A kitartás, szorgalom, bölcsesség bölcsője.

Az Elemek adottak bennünk, de végesek.
Tudni kell mikor, mire és hogy osszuk be energiáját!

Fiatalság, bolondság?

-          Nem, ha a fiatal elég bölcs ahhoz, hogy tudatosan élje meg és ki az Elemeket!

Az öregség bölcsesség?

-          Nem, ha úgy rohan végig útján, hogy nem lát, csak néz!

Ne csak nézz, láss is!
 Akkor Él-Tél,  ha láttál is! 
A születés az Él, az elmúlás a Tél!

Jó Egész-séget, Tiszta tudatot az ébredőknek!

In Memoriam Sándór Barna - 2012 - Edinának!

   Barni emlékére - az Ő Edinájának!

A TISZTA SZERELEM NEM ISMER HATÁROKAT

2012.03.15

  Sándor Barninak EGY földi éve, hogy fizikai LÉTE megszűnt. Az élet úgy hozta, hogy nem csak halálakor, de a megemlékezéskor is jelen lehettem. Fájdalmas percek ezek, hiába az ésszerűség, a racionalizmus.

     A reggeli megemlékező szertartás a zetelaki, Katolikus templom, egyik kis mellékhelységében kezdődött. Megérkezésünkkor még az idő is gyászolt és csöndesen könnyezett. A kis templomi helységbe belépve, a gyász gombócot formált torkomban. Szótlanul foglaltunk helyet a megemlékezésre összesereglett emberek között. Rengetegen gyűltek egybe. A helységbe már egyesek nem is fértek be.

A szertartást két egyházfi vezényelte. Számomra, ez a szertartás egyszerűségével lett nagyszerű, megható, és csodálatos. Szem szárazon nem maradt. A szívek belül zokogtak. A szertartás kezdetétől a végéig, lelki szemeim előtt lebegett Barnika, fehér ruhában, és széles vigyorral az arcán. Előttem már –már pimaszul vigyorgott. Boldog volt! Ez a látvány még erősebben hatott lelkemre, de ugyanakkor vigasztalt is, mert boldognak láttam!

Ilyen volt és látom, nem változott!

Szertartás végén, kilépve a templom ajtaján (nagy meglepetésünkre) gyönyörű pelyhekben hullt a hó. Még a levegő hőmérséklete is kellemes volt.

Kimentünk a sírhoz, leróni a tiszteletünket.

Némán álltunk sírod felett, zokogva.

Lassan elszivárgott a tömeg. A szokás tovább szólította az embereket. A szülőket a gyászolók megvendégelésére. Akinek dolga volt, dolga végeztére.

     A szülői házhoz érve, már nagy sürgés-forgás fogadott. Emberek jöttek csoportosan, és vetésforgóba adták át másoknak a helyet. Mindenki, csendben ráemlékezett. Ismét előkerültek az 1 évvel ezelőtti utolsó percek.

Egy fotelban ülve, némán, a gyász fátylába burkolódzva, távolról figyeltem, a szomszéd szobából kiszűrődő emlékeket. Igyekeztem láthatatlanná válni.

Figyelve az embereket, nem messze a mellettem lévő ágyra, menyasszonya, Edina és hozzátartozói ültek. A frissen összerendezett albumokban, Barnival közösen készült fotóikat nézegette.

Ő tudja, hogy szerelme vele van!

 Tudom, hogy érzi most is, csak a határ a fizikai lét és a másik sík közt, hatalmas, sötét, szakadék.

Amint végignézték a fotókat, már a vidám percek emlékeinek mosolya is megjelent az arcokon. Ekkor, hírtelen, erősödni kezdett bennem egy ismerős érzés. Éreztem, Barni jelenlétét. Közben szedelőzködni kezdett Edina, és hozzátartozói. Az érzés, és a hang egyre kínosabban erősödött bennem. Ismétlődött; - Mond el!- El kell mondanod neki! …..Vitázni próbáltam vele. Védekezni, hogy;

- Ugyan, hogy, és mit mondjak most, így 1 év után? Csak felzaklatom. Hülyének fog nézni! De csak nem hagyott békén, és tovább hajtott!

- Mindjárt elmegy. El kell mondanod!

Megadtam magam.

- Ha TE akarod?!

Megvártam illedelmesen, amíg elköszön a háziaktól, és a folyósón utána szóltam, nevén szólítva;
-          Edina, egy pillanatra, légy szíves.

Furán nézett rám. A tekintete hideg, és már-már elutasító volt. Mint aki megvet. Nem hagytam ennyibe. Belekezdtem.

- Ne haragudj, el kell mondanom neked valamit. Barni üzenni akart neked, de téged nem ismertelek. Én a mi rokon Edinánkat ismerem, pedig Ő rád gondolt. Nem tudtam akkor (*). Csak később értettem meg, hogy rólad van szó. De minden, amit tudnod kell, ott bent a szívedben tudod!

Az addigi hideg tekintetű szempár, a fájdalom könnyeivel telt meg.

Némán távozott.

Kimentem levegőzni. A fájdalom, és emlékek könnyei egy ideig nem engedték látni az arcokat. Lelkem ismét feldúlttá vált, az erőm elhagyott.

Ismét elöntöttek az egy évvel azelőtti érzelmi viharok. Ugyanakkor, elégedetlenséget érzékeltem. Barni nem épp ÍGY szerette volna átadni az üzenetet!

Jeleztem, tőlem ennyi tellett, és ez így van jól. Fölöslegesek a szavak, és hasztalanok, mert ezen már nem változtathatok. Mint ahogy akkor sem tudtam, amikor temetése után még egy napot, egy utolsó napot, fizikai testben érzékelhetett. Engem használhatott.

Az utolsó nap emléke (*)

 

2011.03.18  szombat este /Barni temetési szertartása után/. 

Kis laptopom fura hangot hallatott, mintha beszélni próbálna. Addig ilyet soha nem tett. Ekkor elviselhetetlen fájdalom hasított bele a bal halántékomba, és a jobb lábszáramba. Értettem. Barni volt ott. Bár látni nem láthattam, éreztem. Szóltam neki, hogy így nem segíthetek, de van annyira okos, hogy kitalál valamit. Szívesen segítek, amiben tudok!!!

Éreztem a feldúlt energiát.

Kértem nyugodjon le! Tanácsoltam, találja meg a lelki békéjét, mert ez nem vezet jóra, tudom.

Fáradt lettem.

Szóltam, próbáljon meg álmokon keresztül kommunikálni, mert én úgy jobban értem. Éreztem, hogy ért, és azt is, hogy még ott van velem a szobámban.

Leoltottam a lámpát. Mély álomba merültem.

Reggel 7.30 kor kipattantak a szemeim, a következő gondolatokkal;

- Beszélnem kell Edinával (furcsálltam is, miért a keresztlányommal, Edinával ?), Ferivel, Izoldával és Hunorral.

A gondolatok olyan erővel, és energiával tódultak a fejembe, hogy nem is emlékszem már mit is akartam. Azt éreztem viszont, hogy igyekeznem kell, mert fogy az időm! Közben folyamatosan olyan energiát éreztem, mint aki egy nap alatt akarja megváltani a világot, mert holnap már a nap nem kel fel.

Ez az utolsó napom.

Egyfolytában ez az érzés gyötört. Közben otthoni röplátogatásom utolsó napja volt, mivel épp készültem vissza, Pestre.

Vasárnap délelőtt, templomba igyekeztem. Az érzés csak nem hagyott alább, és tovább kínzott. Hajtott egy ösztönös erő, hogy írjak. A gépemtől alig bírtam elválni, majdnem lekéstem a templomozást. Templom után végleg búcsúzni kezdtem a barátnőmtől. Éreztem nem mondhatom ki azt, amit valójában érzek, átélek, mert nem tehetem. De ő hamar megértett, és nyugtatott.

Már erre az időre valóban lelki kínokat éltem meg. Az érzés nem szűnt, sőt, ellenkezőleg, felerősödött. Egyre erősebben éreztem, hogy nem fogok célba érni. Próbáltam magamat menteni, miközben spirituális kapaszkodókat, fogantyúkat kerestem. Írtam.

Kapaszkodtam az életemért.

Az érzés gyötört. Nem értettem, csak éreztem harcolnom kell önmagamért. Még láthassam a családomat, a gyerekeimet. Közben búcsúleveleket írtam azoknak, akiknek éreztem, hogy jeleznem kell. A gépemen folyamatosan leveleket írtam. Írnom kellett. Éreztem, mindent meg kell tennem az életemért.

Az idő, olyan gyorsan rohant, amit már rég nem.

Pillanatok alatt eljött az este. Mennem kellett a buszhoz.

 A kísértés még mindig nem hagyott alább.

Az utolsó percben, a buszmegállóban, észbe kaptam, hogy a kabala sálamat (elhunyt Édesapámét) otthon felejtettem, a szülői házban. Édesanyám velem volt kint a megállóba, s bár őt nem avattam be lelki harcomba, azt azért közöltem, hogy a sálamat otthagytam.

Átgondoltam, átértékeltem a helyzetet. Elkértem az Édesanyám sálját. Az is jó lesz. Ezzel a viharos lelki állapottal búcsúztunk el, és szálltam fel a Pestre tartó buszra.

Rengeteg utas volt, közöttük keresztlányom, és öcsém is. Egy ismerős nő mellé szólt a helyem.

Még meg se szusszantam, amikor ez a hölgy, aki nagy szóbőséggel megáldott, folyamatosan beszélni kezdett hozzám. Mesélni kezdte pesti kalandjait. Hiába szerettem volna egy pici lelki nyugalmat, még nem jött el az ideje. A legelső pihenőig folyamatosan mesélte a halálfélelmét, kalandjait.

Na, gondoltam, most itt is a halál az utastársam! Akkor már nekem tényleg annyi. Beletörődve hallgattam történeteit, és már semmi nem érdekelt.

Mikor megálltunk az első pihenőnél, egy kellemetlen, tudatlanságig részeg utassal a hátam mögött, csak annyit sóhajtottam; - Nem lehetne itt felejteni?

Aztán leszálltam. Beletörődve csöppet sem izgalommentes utamba, egy az Édesanyámtól elkóborolt kutyushoz hasonló kóborral vigasztalódtam. Megosztottam vele ennivalómat. Nekem, mind, úgy sem kell. Neki, viszont, senki nem adott a rengeteg, táplálkozó fiatal utas közül.

Vége lett a pihenő időnek, és az utasok kezdtek visszaszivárogni a buszra. Kellemetlen utasunk fizetés nélkül távozott a pihenő hely kávézójából, amiért a tulajdonos a buszsofőrnek panaszt tett. A sofőr, a kellemetlenkedő utasunkat letessékelte a buszról, de gondoskodott róla. Így megváltunk tőle.

A pihenő helyet elhagyva, a gyötrő halálérzés megszakadt. Elmaradt. Ott hagytam el, valahol, azon a helyen. Hatásköre megszűnt. Lelkileg felszabadultan folytathattam utam.

Kolozsváron kiürült a busz. A sok diák leszállt, és maradt elég hely ahhoz, hogy más helyre ülve, egymagam lehessek, a gondolataimmal.

Így már minden kellemetlen, és kényelmetlen helyzet/érzés megszűnt.

Pestre érve, kipihentem magam. Volt elég időm átgondolni, kielemezni a történteket. Mikor már kitisztultam, és érzelmileg befolyásmentessé váltam, akkor értettem meg, az EGÉSZ lényegét!

Eddig nem volt ilyen jellegű, intenzív élményben részem. Hasonlót éltem át, de annak nem volt köze a halálfélelemhez. Nem ismertem, nem tudtam, mi is történik velem. Mi zajlik le bennem, körülöttem.

Most már tudom!

Amikor Barninak felajánlottam, hogy segítek, azt nem tudhattuk egyikünk sem, hogy ehhez a segítséghez több ismeret kell részemről is, és részéről is. Ő, szegénykém próbálkozott velem megértetni a saját dolgait, de az én emlékeimen, ismereteimen keresztül ez a kapcsolat nem működhetett. Azaz, csak így működhetett. Nagyon sok mindent nem tudhattam róla, úgy ahogy ő sem rólam.

Nem voltunk kompatibilisek.
Az én emlékeim nem az ő emlékei! Az én ismereteim, nem az övéi! Viszont én voltam fogékony a jelenlétére. Ezen csúszott el a kommunikációnk.  Én a keresztlányomat, Edinát ismerem, ő viszont a szerelmével akart beszélni, üzenni, aki szintén Edina! A többi értelmet nyert, de befejezetlen lett. Most értettem meg, hogy Barni olyasmiket érzékelt a másik síkon, amit velünk tudatni akart! Volt rá egy nap lehetősége. De ez nem volt lehetséges, ilyen módon.

Szigorúak a szabályok, lét és nemlét között… és a határán is!!!

Ahogy lenn, úgy fenn, és fordítva.

 Én, az Ő Edináját nem ismertem.

Segíteni akartam neki, de magam sem tudtam milyen útón- módon. Csak annyit akartam, hogy minden áron segítsek! 

Senki nem tudja ép ésszel elfogadni, és bevenni, hogy egy fiatal 21 éves, életerős, célokkal teli, sikeres, energikus fiatal, ilyen tragikus hírtelenséggel, új élete szakaszának kapujából kell távozzon!

MIÉRT?

Ez nem helyes! Nem normális. Értelmetlen!

Ezért is segítettem.

Megértettem, hogy az utolsó nap érzete, az Övé volt. Az Ő, utolsó napja... ha, lehetett volna!

A tettre készsége, az a hatalmas erejű energia is az övé volt, ami bennem tombolt!

De az utolsó nap félelme, az életösztönömet beindította. Ez gyűrte le, zavarta meg azt, amit Ő akart, vagy próbált értésemre adni.

 Ő sem, és én sem voltunk ezekkel a helyzetekkel, SZABÁLYOKKAL tisztában.

De, most, egy év után, ki kellett mondjam a szerelmének, amit akkor átéltem, és megértettem.

Az én lelki harcom mind semmis ahhoz képest, amit ŐK átélnek.

EGYIK ezen a síkon, MÁSIK a másikon,… de mégis EGYÜTT!!!

A TISZTA SZERELEM VALÓBAN NEM ISMER HATÁROKAT

Mert amit a szem nem lát, még nem jelenti azt, hogy ott semmi nincs!

NO COMMENT

A SZERETET AZ AMIT BIRTOKOLNI SOHA NEM LEHET, DE BENNE ÉLNI NEMESEBB, MINT BÁRMILYEN ELKÉPZELT VAGY TEREMTETT ANYAGI FEDEZET!

Edda - Mester Tamás - Hazatérsz

Tanuljunk meg ÉLNI és MEGÉLNI az ÉLETET!

Azért vagyunk értelmes lények, hogy meg tudjuk különböztetni a jót, a rossztól.

  Meg kell tanulnunk mi a helyes és mi nem! Még akkor is, ha sokszor érezzük, nem így akartuk.

Mindenki hálátlan és mindenkinek van rossz időszaka.
Az életünket úgy kell leélnünk, hogy a legjobbat hozzuk ki abból, amink van.

Az ÉLETünk -ből.

A világunk ezért olyan amilyen, mert MI elfelejtettünk helyesen élni. Mi magunknak tettük ilyenné! Elfelejtettük az alapvető élet- szabályokat betartani és alkalmazni. pl.

· Örülni az életnek.

· A hangoknak,

· A fénynek,

· A levegőnek,

· A természetnek.

Minket azért teremtettek erre a csodaszép bolygóra, hogy tanuljunk meg ;

ÉLNI,

FEJLŐDNI,

EGYÜTTMŰKÖDNI!

ALKOTNI !!

 A következő fejlődési szakaszhoz felnőni.

De, sajnos nem ez történik.
 
Nagyon sokan még nem tudják, hogy ;

az Élet = MINDEN,

a halál = SEMMI.

Aki él megtanulja, hogy élni TUDNI kell. A tudáshoz, pedig sok ismeret, lecke jár. Az akadályok is az élet nagy tanításai. Le kell küzdeni, mert a küzdelem során tanulja meg az ember megkülönböztetni a jót- a rossztól.

Ha elbukunk, felállunk, és ismét elbukunk.
Bukdácsolva tanul meg a gyerek is járni és még sír is.

Az ember is Nagy gyerek, akinek meg kell tanulnia "járni".

Aki él mind tudja, hogy meg fog halni, de aki meghalt, már nem tud „semmit”.

Nem tudja élni az életet,

Csak halni, a halált.

Orianthi - Highly Strung ft. Steve Vai

Öt földrész - Szellemi kapocs

Földanya szenved. Mindenütt csak a fájdalom. 

Segíts, hogy segíthessünk,

Szeress, hogy szerethessünk,

Taníts, hogy taníthassunk élni!

 A tudat, tudatosan tudattalan.

A tudat alatti, A kódolt forrás!

Mindenség az Elme, az Univerzum Mentális!

Amint fenn, úgy lenn, amint lenn, akképpen fenn is!

A Hit hegyeket mozgat!

Aki kér, mind kap,

Aki keres, talál!

Zörgessetek és megnyittatik néktek!

Cél, s irány, mind Egy! De, nem mindegy!

Aki tudja, hallja,

Aki hallja, tegye, vagy ne tegye, de ne "csak" próbálja!

HIT

 SZERETET

 BOLDOGSÁG

 BÉKE

ÖSSZEFOGÁS

FELEMELKEDÉS

Minden okkal történik, mindennek oka van!

Minden mozgásban van.

Aminek kezdete van, vége is kell legyen!

Földanya a csodálatos otthonunk, de sokat szenvedett és szenved miattunk.

Teremtőnk jókedvében teremtett! Céllal és okkal.

Mi miért pusztítunk?
Nem élni akarunk vele és együtt?
Miért kell felélni, bedarálni, kivesézni, meggyötörni a végletekig?

A papírért, amiért fák millióit irtják?
A pénzért amiből, soha senkinek nem elég?
Aranyért, amiért mindig egymást tapodták?

Mi az ...Élet ?

Mi az... Érték?

A kutya is jó dolgában veszik meg!

NEM EZ A DOLGUNK!

A természet törvényeit kell tanulnunk és tanítanunk!

Ez a dolgunk, célunk és kötelességünk, ha élni akarunk!

Egy mindenkiért, mindenki Egyért - Földanyáért!

VISSZA A GYÖKEREKHEZ!

Kössz Szépen .. a Szárnyakat !

         Ma reggel, azzal az elszántsággal keltem, hogy lezárom ezt az oldalt és befejezem a sok szócséplést. Nem kell. Különben, is uncsi lehet a sok idegen robotnak scannelni ezt a sok, fölösleges, szövegelést.

A nagy "Testvér", úgy is mindent Lát!

Írtam az elmúlt években egy pár dolgot, amit akkor úgy éreztem ki kell írnom magamból. 2010-ben 16 db jegyzet, 2011-ben 23 db.

Nem sok, de "jóból kicsit mérnek!"

Írtam mindenfélét, amit írnom kellett.
Sok mindent újraolvasva, magam is elcsodálkoztam, hogy
"- Ez meg honnan ered?"

Aztán eltelt 2011 és nem csak az év zárult le, hanem bennem valami más is. "Valami" elszakadt, megszűnt, vagy csak visszahuppant a mély ismeretlenbe!?

Miért?

Az új év, első napjaiban, minden nap ezzel a kérdéssel keltem és feküdtem.
Túl sok volt a Miért? és a válaszok nem érkeztek, egészen ma délelőttig. Délelőtt, hírtelen tőrt rám egy tucatnyi választ sejtető gondolat. A gondolat orkánná nőtt és nem tudtam összpontosítva megzabolázni. Elszabadult a kis "Szilaj"! Éreztem írnom kellene, de visszafogtam a rendetlenkedő csapodárt (túlságosan is), remélve, hogy rendeződik, de... csak hason(Ló) maradt.

A következőre jutottam;

• Az elmúlt évben, egy pár hónapnyi áldást kaptam. Egy szikrányi áldást, de a szikra elfogyott, a szárnyam lehullott, és maradtam továbbra is ember, a magam tökéletlenségeivel együtt.

Szóval, az volt a mai terv, hogy befejezem az oldalt, mert elmúlt az áldás és elvesztettem a szárnyakat, amit ajándékba kaptam. Pedig, nap - mint nap lestem, kértem és vártam...csak még egy kicsit had repkedjek!

De, Nem.

Ilyet is csak ritkán lehet.
Hát, rosszul is esett.

Köszönöm, hogy, ha ritkán is, de legalább részese lehettem!

Tapasztalnom kellett!

Tapasztaltam.
Ez volt a cél és az ok.

A kőr bezárult. Nem csak spirituálisan, most már fizikai síkon is.

Az ajtó is bezárult.

Azt mondják; "ha Isten becsuk egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot!"

A fényhez ablak is kell.

Az elmúlt évben tapasztalhattam, megismerhettem felváltva, mindkét energiát;

1. A felemelő, minden földi lebegésérzést felülmúló szerelem-szeretet morzsáját.
2. A lelket szénné perzselő, semmivé válás és önmegsemmisítés kapujában zörgető, eltiprás kínjának szikráját.

Tiszta kaland.

Aztán jött egy sejtelmes válasz a mátrixból;

- Ez van, de ennyi volt és nincs tovább! Menny Isten hírivel!

Mint egy öleb, akit az út mellé kitesznek (mihaszna kölyökként).

- Én visszaugatok és bár útszélin hagytatok, magam is hazatalálok (remélem!?). Pedig, kicsi vagyok (kis Vuk).

De most komolyan.

Na, Ne!

Hát csak ennyire futja?

Csak ennyit tudtok kihozni egy egyszerű emberből?

Ilyen könnyen feladjátok?

Kompatibilitásról nem hallottatok, vagy csak egy egyszerű átalakítóról?

Hól van a találékonyság és megoldó képesség?

Tőlünk, emberektől, folyton ezt várjá(to)k.
Legyen sokoldalú, kompatibilis és jó csapatjátékos!
Nyújtózkodj, amíg...kinyúlsz!

Amint lenn, úgy fenn, amint fent, úgy lent... és itt, középen is!

Az Ember, idősíkjához mérten, halandó.

A halhatatlan, időtlenségben úszkáló állandó.

Ki akar így halhatatlan lenni?

Az ember találékonyságra tervelt, mert idejét folyton sakkozva kell hasznosan és jól beossza.

Ez ad ösztönös energiát ahhoz, hogy "agyalva", jobban fejlődjön és még annál is inkább fejlődjön.
Tőlünk ezt várják el, mi pedig a természet és univerzum törvényei alapján ugyanezt a többiektől.
Hatás-kölcsönhatás törvénye által.

Nos, visszatérve a kiindulóponthoz, Én nem adom fel!

A szárnyaim "letéphették"!

Kevesebbet írok, ha már szerepet tovább nem kapok.
Nem osztom a semmit.
Igyexem más feladatokra koncentrálni megmaradt energiáimat.
Amolyan fizikai/anyagi síkon ragadtnak valóra.

Anyagi illúziókra.

Tömör atommagnyira.

Tovább rezgek egy energianyalábnyit, tudva azt, hogy csak EGY gyalogos vagyok, a Nagyok sakktábláján.

Atomi részecske, aki csak egy helyben rezeg.

Maradtam az aki, "csak" EMBER továbbra is, a magam tökéletlenségeivel együtt. Teremtmény, még ha oly kicsi is. A  Teremtő egyik parányi alkotása.

           De, még mindig ÖRÜLök, hogy nem robot, gép, vagy csak egysejtű zigóta, mert ÉREZhetem, ÁTÉLhetem, a végleteket!

További kellemes szárnyalást, a szárnyalóknak!

U.I.

A sorsírókat pedig frissítsétek, mert elavultak, és cserére szorulnak. Ők sem halhatatlanok, csak gépek!

2012 Indul a mandula.... Mátrix újratöltve

Év eleje.
Rengeteg kérdés, remény-reménytelenség. Válság -állság, csatabárd ki és el -ásás. Figyelünk lent, figyelnek fent, figyelnek kint és bent.
Egyszer pánik keltés, majd egy kis felsóhajtás; - Talán mégsem...vagy mégis?
Merre ez az út, ami sehova se vezet?

Jót remélj, búzát vess...de csuda tudja mit aratsz? Vagy ki arat majd?

Keltik a pánikot a pánikkeltő médiák és éltetik a reménytelenség félelmét azok, akik ezzel/ebből élnek és remélnek.

De, mi marad a jó népnek?

Fél-elem?

Ki- látás, ki látástalan-ság?

Vak vezet világtalant!

Ez az-az út, ami sehova sem vezet!

Élj a mának, reméld a holnapot!... szlogennel felvértezve, hálásak lehetünk, ha reggelente fűtött lakásba, biztonságba kelünk fel, és ha a melókba megfizetik a melósokat.

Ez a fészekrakó terv?

Az a madár, aki így fészkel, tutira kipusztul!

Statisztika, intrika, rikít a hűhó semmiért elv felfújtja.

Ki az-az őrült, aki így tervezni tud, és egyáltalán akar, így előre?

Fiatalság bolondság, de a politika kavalkád, és az őrültek otthona lett.

A hal is fejétől büdösödik!

Nagyok diktálják, és etetik a népet maszlaggal, kitalált statisztikai adatokkal, melyeknek tizedét sem érthetjük. A papírért cserébe egyre több ember élete kell, nem csak a fák-é!
Ki van ez találva kérem!

Hoffi már régóta mondogatta! "- Addig nyújtózkodj....amíg kinyúlsz!"

Mi marad így nekünk? - Hoffi és a nevetés!
Legyünk optimisták. Nekünk legalább Ő megmaradt!

Nevessünk együtt, mert sírni kár!

A nevetés gyógyír,  ingyen van .... még.... amíg meg nem adóztatják!

A SZERETET ünnepén, SZERESS ünnepelve!

Mit jelent, Karácsony?

Csak egy vallási ünnep, a hívőknek?

Fenyőfa vásár, ajándékdömpinggel az aljában, a többieknek?

Karácsony érkezik naptár szerint?

Karácsony kint, karácsony bent, de ott van vele a SZERETET is?

Karácsony ünnepe, a SZERETET ünnepe is?

Egyszer, egy ismerős, dühösen fakadt ki ezen a napon és őszinte dühében osztotta véleményét.
Szerinte; - Miért csak ezen az egy napon szeressünk? Miért egy évben csak egyszer?
Utálta ezért a karácsonyt.

Nem értettem szavait, mert nem éreztem át érzéseit. Most már tudom. Mivel engem nem érintett a fájdalma, nem is érthettem. Aztán eltelt sok év, sok kaland, sok emberi érzés és már értem.
Mára már úgy érzékelem, hogy egyre több ember kezdi átgondolni, ennek a napnak valódi, igazi jelentését, jelentőségét.

Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy tudjunk SZERETNI!
Ez nem egy lehetetlen küldetés, de még csak nem is elérhetetlen érzés!
Ez az ősi, tiszta érzés, legbelül, a lélek mélyén, mindenkiben ott van.
Csak egy kis csönd és OTT megtalálható.

Lassuljunk le egy kicsit, az év végének eme időszakára és ne csak nézzünk, lássunk is! pl. Lássuk meg újra, önmagunkban, a gyermeket. Érezzük újra, az otthon illatát. Azok is, akiknek sorsa keményebb és kegyetlenebb utra szánt.

Mindenkiben ott van a SZERETET! Ott mélyen a lelkében. Hisz, a SZERETET tart minden teremtményt egyben. A legvadabb vad is tudja, mit jelent.

Ez nem az ember kiváltsága!

Ez az ősforrás kulcsa!

Ha, minden napra nem is jut kellő erő a SZERETET adásra, mert energiánkat kimerítve, tollpiheként forgat az élet vihara, az év végére adassék idő és energia az ŐSFORRÁSRA!

SZERETET adassék, ez az ŐSFORRÁS, minden léleknek a VILÁGBAN! 

Hogy mindenért tisztesség adassék......

2011 SPIRITUÁLIS ÉVZÁRÓ ........... HIT- SZERETET

Közeledve eme évnek vége felé, azon töprengtem, mi is történ, úgy nagyvonalakban, kis életterem 344 napjában.

Volt min töprengjek!

Érdekes évet zárok, így magamból kiindulva. Ahogy mondani szokás, kaptam hideget-meleget, de nem eleget ahhoz, hogy kibillenjek 2008-tól tartó fizikai állapotomból.

A lelki réteg az, ami élménydús évet zár.

Év elején kaptam áldást. Átok vagy áldás? Szokták kérdezni egy-egy szokatlan helyzet, jelenség megélése során. Bennem is felmerült a kérdés és tépelődtem is rajta, mert úgy éreztem szalmaszálon egyensúlyozok.

Tudatosult bennem, hogy nekem kell eldöntenem, amit kaptam merre billenjen.

Értékeljem, valahogy jóra fordítva hasznosítsam, vagy gondolkodás nélkül hagyjam magam belezuhanni, az elbűvölő "feneketlen, sötét mélységbe"? Most már bevallom, majdnem zuhantam. De csak majdnem!

Álmaimnak célja volt.
Világot átfogó, többrétű.
Fizikai, szellemi és lelki.

ÉV ELEJÉN; Végigmasírozott rajtam 3 tarantulla és 1 fekete özvegy. Nem bántottak. Egy szelíd gepárdot és az élet tavából kivett holdfényű, kétéltű, intelligens halat ,két halálangyal tartott. 
Halál és változások kezdete.
Láttam a teremtés tervét és sejtelmes befejezését. A Földet tartó Teremtő arany kezet, a "magokat" szétszóró négy angyalt, a fehér szívet, mint szent lelket, de a többit elutasítottam.
Ez volt a próba.

ÉV KÖZBEN; csodaszép, fehér pegazus érkezett, de ragyogó lovasát, tisztán, nem láthattam. Felülhettem a csodálatos teremtmény hátára, de rájöttem, hogy gyerekkoromban elvesztettem lovagló képességemet. Csalódottan és fájó szívvel szálltam le hátáról. Ő leereszkedett hozzám és jobb szárnyával óvón betakart. Csodaszép teremtmény. Csodálatos, tiszta szeretet érzést kaptam!

Az ihlet, pegazus szárnyon érkezett.

ÉV VÉGÉRE jutott egyiptomi álmom; a bebalzsamozott Bastet és testében rejtőző kis, ravasz kígyófival a Djed (oszlop ) állványon, egy palota folyosójának sarkában. Lent a sötét kriptában  hatalmas, sárga, bölcs, óriáskígyó királynővel találkoztam, akit megszólítottam és akivel farkasszemet néztem. Pofámba bámulva lelkembe nézett, de ártani nem akart nekem. Jobb kezemben kétpengéjű kard volt és páncélmellény fedte testem. Tudtam, engem nem bánthat.

(Ez utóbbi álom, mivel ez a frissebb, még dolgoztat.)

Az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy ebben a földi életemben, soha nem jártam Egyiptomban! Még a környékén sem, de még egy kiállításon sem, (ezzel nem dicsekszem) ami esetleg megihlette volna álmomat! Az álom óta viszont, folyamatosan keresem, az erre irányuló írásokat, oldalakat, tanulmányokat.

Minden álombeli utazás egy -egy fejezet volt lelki életemben. Egyesek lezártak valamit, mások viszont kinyitottak újabb rejtélyeket. Igyekeztem, amennyire tudtam, megérteni és tenni, amit tennem kellett.

Év elején és év vége felé olyan "utolsó" két napot éltem meg, ami kimondhatatlan, lelki fájdalommal járt.
Hogy miért?
Mert voltam annyira tapasztalatlan, felelőtlen és naiv, hogy lelkemet kiszolgáltatottá tettem.
Túléltem,.... mert segített a tiszta HIT és SZERETET.

Megtanultam a leckét.

ÖSSZEFOGLALVA
Ebben az évben nagyon sok spirituális élményben volt részem, pedig sem teret, sem helyet nem váltottam.
Kértem, amit kértem.
Volt ami megadatott, de maradt, ami még nem.

Sok volt, ami sok és volt pár sokk!

TISZTA TUDATOT
LELKI BÉKÉT
FELEMELKEDÉST
 mindenkinek!

HIT - SZERETET - BÉKE

ZÁRSZÓKÉNT

Egy régi, de szép dalszöveggel köszönök meg minden kedves figyelmet azoknak, akik "érdekesnek" találták elmélkedéseimet.

SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK

E SZÓ A LEGSZEBB KINCS!

ENNÉL SZEBB SZÓ, HOGY SZERETET

A NAGY VILÁGON NINCS

AZ ÉLET ÚGY IS TOVASZÁLL

A SÍR MAGÁBA ZÁR

SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK

MERT MINDEN PERCÉRT KÁR

BOLDOG, BÉKÉS, SZERETETTELJES KARÁCSONYT

MINDENKINEK



Kis Kitérő

Azon töprengek, hogy akik a világ más tájairól erre tévedve, böngészve és ilyen-olyan fordításokat alkalmazva olvassák soraimat, vajon mit érthetnek és értenek azokból a sorokból, amit idevések?

Köszönöm megtisztelő figyelmüket és nem akarok senkit megbántani, ezért elnézést, ha mégis úgy kavarodnának ki a sorok, a fordítások során.

Nyilván nem írok ki mindent szó szerint pl. az álmaimról. De, a sorokat, a gazdag magyar nyelv és kultúránk alapjaiból építem, egy kis "külső" segítséggel megspékelten. Azt tartalmazzák ami.

Biztos vagyok abban is, hogy sokan igyekeznek lehalászni és áttranszformálni az oldalt!

Nem baj az, csak az, ha kifordítva, és hamis képeket továbbítva, TÓRZ tükröt mutatnak.

Na, az Baj!

Lelki társam biblikus szavai jutnak eszembe; "Búzát vess, vesszen a konkoly!"
De, szükséges a konkoly, hogy megtanuljuk megkülönböztetni, a búzától.

 Mit, érthet meg egy Oroszország területéről idetévedt és mit egy libanoni? Nem tudhatom, csak marad "a többi néma csönd"!

A lényeg, mindig az egyszerűségben rejlik!

Amiket leírok, EGYSZERŰ, ŐSZINTE sorok, hisz mindannyian eszköz vagyunk a HATALMASOK kezében!

Aki jól ismer, tudja!

Aki nem, az higgyen, amit akar de;
NE AKARJON MÁST HINNI, MINT AMI LEÍRVA VAN!

 Ember vagyok, a magam tökéletlenségeivel együtt!

Tiszta tudatot, mindenkinek!