Rengeteg kérdés, remény-reménytelenség. Válság -állság, csatabárd ki és el -ásás. Figyelünk lent, figyelnek fent, figyelnek kint és bent.
Egyszer pánik keltés, majd egy kis felsóhajtás; - Talán mégsem...vagy mégis?
Merre ez az út, ami sehova se vezet?
Jót remélj, búzát vess...de csuda tudja mit aratsz? Vagy ki arat majd?
Keltik a pánikot a pánikkeltő médiák és éltetik a reménytelenség félelmét azok, akik ezzel/ebből élnek és remélnek.
De, mi marad a jó népnek?
Fél-elem?
Ki- látás, ki látástalan-ság?
Vak vezet világtalant!
Ez az-az út, ami sehova sem vezet!
Élj a mának, reméld a holnapot!... szlogennel felvértezve, hálásak lehetünk, ha reggelente fűtött lakásba, biztonságba kelünk fel, és ha a melókba megfizetik a melósokat.
Ez a fészekrakó terv?
Az a madár, aki így fészkel, tutira kipusztul!
Statisztika, intrika, rikít a hűhó semmiért elv felfújtja.
Ki az-az őrült, aki így tervezni tud, és egyáltalán akar, így előre?
Fiatalság bolondság, de a politika kavalkád, és az őrültek otthona lett.
A hal is fejétől büdösödik!
Nagyok diktálják, és etetik a népet maszlaggal, kitalált statisztikai adatokkal, melyeknek tizedét sem érthetjük. A papírért cserébe egyre több ember élete kell, nem csak a fák-é!
Ki van ez találva kérem!
Hoffi már régóta mondogatta! "- Addig nyújtózkodj....amíg kinyúlsz!"
Mi marad így nekünk? - Hoffi és a nevetés!
Legyünk optimisták. Nekünk legalább Ő megmaradt!
Nevessünk együtt, mert sírni kár!
A nevetés gyógyír, ingyen van .... még.... amíg meg nem adóztatják!
