A nagy "Testvér", úgy is mindent Lát!
Írtam az elmúlt években egy pár dolgot, amit akkor úgy éreztem ki kell írnom magamból. 2010-ben 16 db jegyzet, 2011-ben 23 db.
Nem sok, de "jóból kicsit mérnek!"
Írtam mindenfélét, amit írnom kellett. Sok mindent újraolvasva, magam is elcsodálkoztam, hogy
"- Ez meg honnan ered?"
Aztán eltelt 2011 és nem csak az év zárult le, hanem bennem valami más is. "Valami" elszakadt, megszűnt, vagy csak visszahuppant a mély ismeretlenbe!?
Miért?
Az új év, első napjaiban, minden nap ezzel a kérdéssel keltem és feküdtem. Túl sok volt a Miért? és a válaszok nem érkeztek, egészen ma délelőttig. Délelőtt, hírtelen tőrt rám egy tucatnyi választ sejtető gondolat. A gondolat orkánná nőtt és nem tudtam összpontosítva megzabolázni. Elszabadult a kis "Szilaj"! Éreztem írnom kellene, de visszafogtam a rendetlenkedő csapodárt (túlságosan is), remélve, hogy rendeződik, de... csak hason(Ló) maradt.
A következőre jutottam;
- Az elmúlt évben, egy pár hónapnyi áldást kaptam. Egy szikrányi áldást, de a szikra elfogyott, a szárnyam lehullott, és maradtam továbbra is ember, a magam tökéletlenségeivel együtt.
De, Nem.
Ilyet is csak ritkán lehet. Hát, rosszul is esett.
Köszönöm, hogy, ha ritkán is, de legalább részese lehettem!
Tapasztalnom kellett!
Tapasztaltam. Ez volt a cél és az ok.
A kőr bezárult. Nem csak spirituálisan, most már fizikai síkon is.
Az ajtó is bezárult. Azt mondják; "ha Isten becsuk egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot!"
A fényhez ablak is kell. Az elmúlt évben tapasztalhattam, megismerhettem felváltva, mindkét energiát;
- A felemelő, minden földi lebegésérzést felülmúló szerelem-szeretet morzsáját.
- A lelket szénné perzselő, semmivé válás és önmegsemmisítés kapujában zörgető, eltiprás kínjának szikráját.
Tiszta kaland.
Aztán jött egy sejtelmes válasz a mátrixból;
- Ez van, de ennyi volt és nincs tovább! Menny Isten hírivel!
Mint egy öleb, akit az út mellé kitesznek (mihaszna kölyökként). - Én visszaugatok és bár útszélin hagytatok, magam is hazatalálok (remélem!?). Pedig, kicsi vagyok (kis Vuk).
De most komolyan.
Na, Ne!
Hát csak ennyire futja?
Csak ennyit tudtok kihozni egy egyszerű emberből?
Ilyen könnyen feladjátok?
Kompatibilitásról nem hallottatok, vagy csak egy egyszerű átalakítóról?
Hól van a találékonyság és megoldó képesség?
Tőlünk, emberektől, folyton ezt várjá(to)k.
Legyen sokoldalú, kompatibilis és jó csapatjátékos!
Nyújtózkodj, amíg...kinyúlsz!
Amint lenn, úgy fenn, amint fent, úgy lent... és itt, középen is!
Az Ember, idősíkjához mérten, halandó.
A halhatatlan, időtlenségben úszkáló állandó. Ki akar így halhatatlan lenni?
Az ember találékonyságra tervelt, mert idejét folyton sakkozva kell hasznosan és jól beossza.
Ez ad ösztönös energiát ahhoz, hogy "agyalva", jobban fejlődjön és még annál is inkább fejlődjön. Tőlünk ezt várják el, mi pedig a természet és univerzum törvényei alapján ugyanezt a többiektől.
Hatás-kölcsönhatás törvénye által.
Nos, visszatérve a kiindulóponthoz, Én nem adom fel!
A szárnyaim "letéphették"!
Kevesebbet írok, ha már szerepet tovább nem kapok. Nem osztom a semmit.
Igyexem más feladatokra koncentrálni megmaradt energiáimat.
Amolyan fizikai/anyagi síkon ragadtnak valóra.
Anyagi illúziókra.
Tömör atommagnyira.
Tovább rezgek egy energianyalábnyit, tudva azt, hogy csak EGY gyalogos vagyok, a Nagyok sakktábláján.
Atomi részecske, aki csak egy helyben rezeg.Maradtam az aki, "csak" EMBER továbbra is, a magam tökéletlenségeivel együtt. Teremtmény, még ha oly kicsi is. A Teremtő egyik parányi alkotása.
De, még mindig ÖRÜLök, hogy nem robot, gép, vagy csak egysejtű zigóta, mert ÉREZhetem, ÁTÉLhetem, a végleteket!
További kellemes szárnyalást, a szárnyalóknak!
További kellemes szárnyalást, a szárnyalóknak!
U.I.
A sorsírókat pedig frissítsétek, mert elavultak, és cserére szorulnak. Ők sem halhatatlanok, csak gépek!
