Cogito R'go Sum!

Ü D V Ö Z Ö L L E K
Kedves L É L E K !

Ha már erre tévedtél, vess ide egy pillantást és taníts, hogy tanítva -tanulj!


Csak csepp vagy az élet tengerén,
Csak egy parányi láncszem.
De, a csepp az Egyben teljesül,
A láncszem sem erős egyedül!
(saját)


HA,SZÍVED NYÍLT ÉS TISZTA,
A SZERETET AJTAJA, ELŐTTED,
MINDIG, TÁRVA-NYITVA!
(saját)


A zene a lélek hangja ... mindig ott kezdődik, ahol már nem kellenek a szavak!
(JudyGreen)



Művész lélek


A művész lelke, mint pillangó szárnya,
Mimóza virága, felettébb érzékeny!
A művész lelkét nem érti akárki,
De, aki megérti, az maga is művész!
(saját)



2019. október 18., péntek

Az Univerzum bennünk- Amint fenn aképpen lenn- 💫💢



Részlet egy Chat párbeszédemből:
"...Olvastam a sötét energiáról. Eszembe jutott az az álmom és meséltem neked, amikor arra riadtam fel, hogy egyik este, hazafelé tartva, figyelt egy sötét árny. Nem féltem. Ez visszatérő. Többször álmodtam már ezt, hogy figyel, de soha nem tett semmit. Csak figyelt... mindeddig. Ekkor körbevett és felemelt. A föld fölött lebegtem, a lábam nem érte a talajt. Ekkor viszont megijedtem, de nem bántott. Éreztem, hogy nem ez a célja. Annyit mondtam: Az ég szerelmére tegyél le! Letett. Erre riadtam fel.

  ....Most, hogy olvastam a sötét energia definiálását, csak most értettem meg Őt....
Ez egy nagyon ősi energia, aki mindig is jelen volt életünkben. Feladata az univerzum kiegyenlítése. Ő az antigravitációs energia! Azért lebegtem, mert megszűnik a gravitáció a hatására.
De még ez az emberi faj, nem érett meg a megértésére, befogadására.
Ő is egy intelligens energia, aki figyel és tanul!...
 
Mindezekből azt értettem meg, hogy az a hatalmas, intelligens energia (ŐsTen), aki az emberi energia anyagtestet alkotta/teremtette, tulajdonképpen a miniatűr univerzum energiáit felhasználva, saját univerzumunkat tömörítette be e testekbe !
Azért nem tudunk jól működni/ együtt és külön, mert hibás a módszer.
Nem arra fókuszálunk ami a szemünk előtt zajlik. A távolból akarjuk meglátni azt, ami bennünk és közvetlen előttünk van. 
-Talán mert vakok vagyunk?
...vagy tudatosan elvakítanak egyes ellentétes érdekű "elemek".

Nem feltétlenül mi vagyunk a hiba forrása.
Régi írások szerint vannak teremtmények, akik, hogy finoman fogalmazzak, nem nézik jó szemmel a létezésünket.

Régi írás szerint, Isten saját képére teremtett!.
Ez nem a külsőben rejlik, hanem amit előbb mondtam, a Magunkban...
Ami bennünk van, az kint is.
Ezért is zavarnak össze. Ezért is akarják azt elérni, hogy saját magunkat pusztítsuk.
A baj az, hogy ezt mi elhisszük és belesétálunk önként a csapdába.
....
Megpróbáltak klónozni, de a tudás hiányos és nem sikerül. Aki ennek a tudásnak a birtokában van az nem dolgozik duplán! Nem avatkozik bele saját teremtésébe, hiszen azt egyszer, jól, megteremtette és finomra hangolta.
A finomhangolásba viszont bele lett trollkodva ...de bennünk megvan minden adottság, hogy visszahangoljuk...csak inkább hisszük el, hogy nem, mint hiszünk saját Isten adta képességeinkben!
Az egyetlen és egyszerű kód kulcsa a SZERETET.
Az a szer, ami a lelket eteti.

-A szeretet sem ér sokat, ha nem tudod használni.
Besül, mint egy kút, ami nem tud öntözni.

Mindenki Magjában ott a szeretet magja, ami nem mágia.
A valakire rá utaltságban, csak a saját maga egoista visszacsatolását akarja megérteni...Ergo
Amikor valakit akarsz szeretni, saját szeretetedet kivetítve akarod visszaigazoltatni. Visszavárod. Visszaigazolást vársz a másiktól... Ugye érzed, hogy én szeretlek?
....
Az igaz szeretet etet és nem vár visszacsatolást. Nem azért etet, hogy magát etesse. Csak ad!
Ez az igazi, Isteni szeretet!
Ő mindig, mindenkinek ad. Csak ad.
De az emberi Egó, olyan hatalmasra hizlalt, hogy ezt nem fogadja el /be.
Az Egó, feneketlenül éhezi a logikai magyarázatot. Neki ez a lételeme. Ami logikán túli, azt nem létezővé teszi, vagy torzítja. Ekkor lép színre, s kap szerepet a szív, ahol a lélek az esszencia. Az sem logikus, nem fogható. Magyarázható és mégis van. A lélek a kapocs ebben a testi létben. Kapocs a fizikai és fizikain túli között.
Engem erre tanított meg valami, vagy valaki, az első hosszú utazásomkor...csak nem értettem meg. Elsőre nekem több idő kell, hogy befogadjam.
Az üzenet így szólt: Kövesd a szívedet!
Sajnos még mindig felülírja az agyam ...mert azt tanultam, hogy az Ész hordoz mindent!

-Kéne oktatást szervezned :-D

Kit oktassak, mikor ezt mindenki tudja?
Egyedül Magomat kell.

-Ha mindenki tudná, nem lennénk birkák. beeebeeee

Én is az vagyok, csak hangosan beegetek.
Nem félek a farkastól, még nem evett meg, csak megkóstolt...."

2019. szeptember 10., kedd

Csillagokközt ✨💫

Minden este, mikor felnézek a magas égre,
S ha tiszta az égbolt,
Csillogón, mint apró gyémántok,
Ragyognak a csillagok.

Egyik becsesebben fénylik, mint a másik,
Csillogó fényük kacér táncot játszik.
Csodálom kecses táncuk.

Hahó, Ti , odafenn!
Ragyogó csillagok!
Engem ki ne hagyjatok!

Próbálkozom én lent.
Reménykedve lesem,
Csillogó fenséggel,
Ki veszi rezgésem?

Láttátok a Csillagom?
Itt lesem s várom,
Várok a jelére.
Csillanni szokott
Amikor jelt adok.

De már több este,
Borult volt az égbolt,
S nem láthattam őt
Az én csillogó Csillagom.

De ők csak villognak,
Villodznak a szikrák,
Csillagos-csillogón
Hetykén és némán.

Nem hallják kérdésem,
Oly büszkén, hetykék.
Le sem néznek én rám.
A "nyafkát" megvetik.

Hát jól van.
Majd csak lesz más nóta!
És a kis "nyafka"
Kit lenéz a sok csillogó banda
Felnő egyszer oly nagyra,
Fel, a csillagokba!

Akkor majd leszek én is
Csillogón- csillagos,
Szikrázón -pajkos,
Hetyke is, büszke is.

De, ha már ott leszek,
El nem feledem,
Hogy voltam kis "nyafka",
Itt lent, e porhüvelyben.

És, ha majd valaki,
Ide lentről szólít,
Nem fordítok hátat!
Szeretettel adok,
Csillantva, válaszul,
csillogó szikrákat!


Nap szer-elem 💖

Levél a Kedvesemhez


 Kedves Nap 


Nap- mint nap együtt lehetek veled,
 Olyankor boldogság tölti el szívemet.
 Energiával töltöd fel kimerűlt tagjaim,
 Bearanyozod sűrű és gondterhelt napjaim.

 Kikeletkor mámorítón,
Nyaraláskor bódítón,
Zord napokon álmodón,
De mindig csak rád -
Csak rád , vágyakozón.

 Amikor szűrke felhőt von magára az ég,
És nem érezhetem meleg sugaraid,
Izgatottan várom,
Türelmet próbálón,
Vágyom rád.

Hogy újra érezzelek téged,
Hogy újra randevúzzak veled,
Hogy energiáddal tölthess ,
És újra szeretetre ébreszd,
Kihülni kész szívem.

Amikor együtt lehetek veled,
Szerelemmel töltöd fel szívemet.,
Mert ez a szer/elem!

Míg a szerelem az (szer)-elem,
Addig a szeretet az (a szer)-etet.
S mivel a szeretet Minden,
Mindenem s elemem a Te
szereteted.




2019. január 20., vasárnap

2019


BOLDOG ÚJ ÉVET
úgy fenn, mint lenn


Új év, új kezdet ,szokták mondani ...kissé elcsépelt, de igaz.
Újra indítjuk a földi év hónap-napjait... legalább is, ezt vizionáljuk.
De mit jelent ez a lelkekben ?
 .......

Újult erővel folytatjuk a napi teendőket és tervezzük az éves eseményeinket.
 Így kell.
Csak így lehet.

Minden korosztály, a maga eseményhorizontján érkező hullám hegyek-völgyek terepén kell haladjon. Színezzük az új év palettáját lehetőségeink, képességeink és környezetünk szabályai, lehetőségei, na meg vágyaink szerint.

Show must go on...

Tervezhetünk, alkothatunk, teremthetünk!

Tervezzünk a magunk kis mikrovilágából kiindulva,
kivetítve mindazt a környezetünkre... ki a makrovilágunkra
...legyen


                                    SZERETET-BOLDOGSÁG-BÉKE-ÖSSZEFOGÁS
                                                            


Tisztelettel

2018. április 22., vasárnap

Az é(L)Rem két oldala,,,

Image result for élet



Annyit éLsz amennyit érsz & Annyit éRsz amennyit élsz!
(Édes anyanyelvünk )
   

Nem az eltelt idő számít, hanem a megtett úton feltárt, tanult, lelki gazdagság!


Lassú víz partot mos! vagy visz...

Jó munkához idő kell!...de még mennyi?


Emberség hová lettél? Lélek merre vagy?





Mikor azt hiszed, s bízol benne, hogy az intelligens, tanult emberek emberségesek, hát tévedsz!
Az emberség nem diploma és nem intelligencia függő-Lélek függő!
 Egyszerűen van - vagy nincs az Emberben!



R-Go... lett az Egó s szemellenzőt kap a lélek szeme. Így, lassan szemtelen lesz, s embersége elcsökevényesedve odalesz.

Ennyire Ember -Embernek farkasa ?
Uram bocsásd meg, de tényleg ezt akarjuk?


Szeresd felebarátodat, mint temagad (TenMagod)!


vagy

Jöhetnek a droidok, hisz úgy is mind1.

2017. március 22., szerda

Mi a Teljes igazság?






Morzsa
Egyik könyvet olvasva, Száraz György tollából, érzékelni kezdtem az emberiség igazságkeresésének és igazság vágyának lényegi morzsáját. 
Még az elején tartok a könyvvel, de máris felismertem benne az igazság utáni vágy és szomjúhozás emberi-kicsinyesség mibenlétét.
Morzsákat gyűjtünk és füzérként fűzzük fel hitünk, tapasztalatunk és saját lelki telítettségünk által vezérelve. Az üres, hiányos réseket, a hiányérzet hajtotta vágy, saját hipotéziseivel kitöltve.
Ítélkezés, vagy bölcsesség ? - Mindig az adott „másik” fél-oldal, lélek, telítettsége által adódik a részhez.
Valahányszor bölcsesség morzsákra lelünk, hisszük, hogy igazságot osztunk, szolgáltatunk. 
De, egyáltalán nem! 
Az egész, lényegében, sokkal komplexebb!

Amit kapunk, csak elenyésző részecskéje a teljességnek, a teljes igazságnak. Ez nem a Teljes igazság. 
Amire ráébred az ember bölcs lelke, az CSAK az adott emberi léleknek a bölcsesség morzsája, a saját útszakaszán. Nem adható fel, kényszerzubbonyként senki, más, emberre! Ha azt tesszük, akkor a vallás, politika stb. arrogáns eszközét alkalmazva erőltetjük rá saját akaratunkat az egyénekre, kívülről – befelé. Nem kis felsőbbségi gőggel átitatott, diszkriminatív öntudattal.
 Mintha egy szalma bábút tömködnék tele szalmával és nem az emberi lelket ébresztgetnénk értelemmel/bölcsességgel. 

Félreértés ne essen, így is lehet, mint ahogy sok mindent, ezen a bánatbolygón.
A lényeg sajnos az, hogy kintről –be és nem az egyén lelkéből-ki áramlik a bölcsesség energia.
Ezek mind egyéni utak, leckék az egyének lelki tanításához és ébredéséhez. 
Nem a teljes igazság! Nem a teljes bölcsesség, csak a bölcsője.

Mi lehet a Teljes igazság?

Mindenki eljut arra a szintre, hogy ezt a kérdést keresse, feszegetve taglalja.
Nos, a teljes válasz, nem eme teremtett emberiségé. 

Hiszem, hogy ez az emberi teremtés is magában hordozza a teljességre való hajlamot, de ...okkal tették biztonságosan rejtve ebbe a tenyészetben. 

Amolyan...Van is, meg nincs is!...Minden és semmi!

Mai bölcsesség morzsám:

Egy ember igazsága is igazság, mint ahogy egy nemzeté, államé, országé, világé és bolygóé is igazság, csak külön-külön a maga módján.

Külön igazsága van az univerzumnak, mint ahogy a mindenségnek is. 

A teljes igazságot, csak maga a Teljesség, a teljes Egység adhatja meg!
Így továbbra is … Az igazság, odaát van!

Tehát, amíg igazságok külön-külön léteznek, addig a teljes igazság, biztonságban. 
Csak a Teljes/ségé lehet a teljes igazság!

Vallom a Multiverzumot, és Hiszem az egységet!

Ez az én vallásom!
Ámen




2016. június 2., csütörtök

Lélek s/óhaja



 
 
A test rendszerének helyes működtetése - életed elengedhetetlen feltétele /felelőssége!

 
Élet lényege = idő(d)ben rátalálni az élet - élhetőségének kincsestárára!
Élni és élni-hagyni!




Bölcsen, szeretetben élni, bölcselkedés nélkül,
Szerényen érdemes/ildomos!





Az Élet bölcsességére rávezetni az Embert= Teória!
Célt érni vele, saját akarata nélkül = (csak) Filozófia!
 
 
 


Tiszta, szeretetteljes létet, minden kedves Léleknek!

2015. december 30., szerda

Kelj fel és járj....újra+újra...

Az úton menj tovább... amíg menned kell

"Azért vagy, hogy adj, nem azért, hogy megadd magad!"

Ha egy erényt hordozol és az CSAK az emberség, akkor minden erényt magadban hordasz!- ez hoz vissza az életbe!

Ember vagyok, embernek születtem!
Emberségem alaptanra épített.
Tisztesség, becsület.... munka! Ezt tanították feleim. Ez vezetett, és vezet az utamon tovább!
"...Látjátok, feleim, szümtükkel?..."

Kevesen tisztelték.
Soha nem jutottam előnyökhöz.
Ma nem menő az Én-k közt!

Gyengének és gyávának tartják a zsarnok Én-k.

Lenézték(ik) és megvetették(ik). 
Kihaló fajhoz tartozom?

Az önzetlen szeretet fizetsége ....pofonok és lelki fájdalom!
Sérülten, szárnyaszegetten, harcolni értelmetlen. Ezt a kesztyűt nem veszem fel.
Hitem szerint.., olyan harc értelmetlen, ahol a szeretet értéktelen!

Ilyen az élet ?

Rossz arca erősödött fel a lelkeknek. Irigyek és sötétek!

Isten nem ver bottal!- engem sem.

Tanít!!!

Megtanít:
Ha elfogy a hitem, még naiv a lelkem.

Kelj fel és menj tovább... hitedet újragyújtva, önmagadból kiindulva.
Ne várj, soha, senkitől, semmit!
A mesének vége.

Ez a VV- a való világ!

Nincs jó tett helyében, jót várj! 
Se jót, se rosszat!

Tedd meg a lépéseket. Figyeld apró lépteidet. Csak úgy, mint első lépéseit a kisgyerek.

 Lépéseket, amelyeket lelked mélyén érzel... helyesnek. Ne árts és ne márts be feleidnek.

Kelj fel és járj!

- mondta a Mester.

 

NE ítélj, hogy Ne ítéltess!...csak menj tovább.

Tisztelettel

2015. október 29., csütörtök

NE csak NÉZZ, LÁSS is!


Reinkarnatív emlékkép
Magamból kiindulva.
Kezdtem tudatosan figyelni bizonyos életemben ismételten megjelenő jelre. Észrevettem, hogy ezen jel ismétlődésekor, kellemes érzések, már-már euforikus szeretet érzés kerít hatalmában. Egy jel, szimbólum is, de róla semmit nem tanítottak, nem ismerhettem. 

A múlt ember szabta korlátai és a tudatos homályba taszítás, tartás, nem szab határt Isten tervének!

Ember tervez, Isten végez!

Amikor elérkezett az idő tudatosan keresni kezdtem az összefüggéseket az ősi-tartalmi jelentéséről. Nem ment egyik napról a másikra akkor, azokban az időkben! Amikor sikerült rábukkannom ősi jelentésére, boldogság töltötte el szívem. Sok idő és víz folyt le a folyókon, mire ismét kaptam információt ezzel kapcsolatban.
Mintha a megértéséhez szét lenne szabdalva az emberi idő, de megértem! Hála Istennek!

Példa volt arra is, hogy ez a szimbólum szerepelt több különböző város olyan éttermének pl. bejárati ajtaján ahová ösztönöm által vezérelve tértem be és éreztem magam módfelett jól. Tudatlanul, tudat alatt, lélek hangja által vezérelve! 





Hogy mi közöm hozzá?
Tudatosan Nem tudtam.
Csak annyit éreztem, hogy valami nemes - magasztos boldogságérzet kerít hatalmában, ha a közelében tartózkodom. Lelkem megnyugvásához szükséges. A lélek jelzi, ha a tudat csődöt mond. A lélek hangja, bölcsesség forrása! Ősi kód!

Most is kaptam egy kis fényt és választ erre. 
 "A Liliom, mint szimbólum, valamikor a titkos beavatott nemesség női tagjainak szimbóluma volt...". Ma hallottam egyik mély interjú során. Ez csak egy példa, a sok közül!



Történelmünk sötét középkorában elpusztították a bölcsesség forrásait, az írásokat. Irtották tűzzel-vassal a tudást. Azonban aminek be kell következnie Isten terve szerint, az be is következik! Az időt az ember szétszabdalhatja, a könyveket eltüntetheti, vagy meghamisíthatja, a történelmi emlékműveket lerombolhatja, de Isten szent tervét nem!

Semmi nem véletlen, mindennek oka van.
Mindennek oka van, minden okkal történik!

Amit leírok saját tapasztalat. Minden ébredő keresse saját belső lelki bölcsességét és annak jelképét, ha szükséges!

CSAK FIGYELJ!
Tisztelettel és hittel! 

Isten Áldása maradjon rajtunk!

ÉBREDEZVE-ÉBRESZT Ő

         Megvilágosodás szavával behatárolt, korlátozott az a megélés, ami nagyon sokunkat érint. Pedig éltető és kivezető fény, a homály zónájából. Kifelé, araszolva.
Van aki elmélkedik és időt tud szánni rá. De, sokan vannak, akik csak egy álomképpé zsugorítva, szőnyeg alá söpörve, tovább altatják a felismerés csíráját.
Sokat gondolkodtam azon, hogy amit most szavakba öntve, korlátok közé ide bevések, milyen formában tegyem, vagy ne tegyem?


Egyszerű lélekként, úgy érzem, néha felbukkan valami ősi, amit tanulnom kell. Önmagamért és embertársaimért.
Olyasmi, amit nem szeretnék behatárolt keretek közé zárni! De, valahogy meg kell adnom földi módját. 

Ez a valami, határtalan és nem az emberi, anyagi világ korlátai közül való. Tehát korlátlan. Ezért is lehet, hogy csak csepegtetve, kis adagokban jutunk hozzá. Hiszen, korlátolt, emberi lényként, a magunk tökéletlenségeivel, korlátaival együtt, létezünk!


 Az előítéletektől és más hasonló negatív hatások elől, évekig rejtve őrizgettem magamban olyan felismeréseket, képeket, amelyek bevillantak elmémben egy - egy erre alkalmas időszakban.
Első, próbalépésként, a közeli hozzátartozóimat igyekeztem beavatni. Természetesen, ők is szkeptikusan, elutasítóan, már-már bizonyítékok alátámasztására és pontos, logikailag felépített magyarázatra szólítottak fel.
Nem voltam/vagyok felvértezve azon képességekkel, amelyekkel, megcáfolhatatlan és mindent megdöntő bizonyítékokkal kijelentéseimet alátámaszthatom.
Nem az én dolgom!
Már csak azért sem, mert, elsősorban saját, vallási nézetem és neveltetésem is magyarázatot követelt!
Először magamban kellett tisztázzak, rendet rakjak, ami legbelül megkérdőjeleződött.
 

Az idő mindent elhoz és igazol!

Ezek után következett, hogy megsértődve, elbizonytalanítva és visszahúzódva,  babusgattam lelkemben mindazon felismeréseket, amiket még kaptam. Féltem szembenézni a helyzettel, hogy mindezek, reinkarnatív emlékképek. Rezgések. Az Igazságszérum esszenciájának részecskéi. 

Jelek, amelyek képekként bevillantak, rejtvény szerűen és rendszertelen időközönként jelentek meg.

Ahogy telt az idő, elő kerültek olyan filmek, írások, amelyek megjelenítették azt, amit én már magamban, "belső, lelki szememmel" egyre tisztábban láttam.
Kezdtem érteni!


Nem akarok már senkit és semmit meggyőzni, semmiről! Csupán, leírom a bennem megfogalmazódó és lélekben mélyen rejlő, belső tudatot. Tudom már, hogy minden Magban, kódoltan, el van rejtve. Lelki újjászületéssel, Isten Áldásával  átörökítődig az ősi  tudás! Generációról-generációra száll át. Mindaddig, amíg fel nem fejlődünk, ezen kódok tiszta szívvel és lélekkel történő dekódolására. A titok és a  megfejtés lehetősége, bennünk. Előbb-utóbb, mindenki előtt megnyílik a sötétségből kivezető Igazság, láthatatlan kapuja.
Kérd és megadatik!
Zörgess és megnyittatik néked! 

Azt is tudom (valahogy, valamiért), hogy a világról szóló bölcsesség, az Igazság, el van rejtve "a négy égtáj " rejtekében.
Ha, elérkezik az idő, felfedi titkát, az Igazság!

Ezt, egyre erősebben érzem elkövetkezni!
A bennem és hozzám hasonló ébredőkben felmerülő, megválaszolásra, bizonyosságra váró kérdések/feleletek, kezdik lebontani, értelmünk, elhomályosított korlátait. Felvállalva a kritikát, a cinizmust és a magányba sodrás kényszerzubbonyát. De remélve, hogy rátalálunk egyre több hozzánk hasonló, vagy letisztult lelkekre! 
Olyanokra, akik tovább vezetnek a megvilágosodás lépcsőfokán. Az Isteni Igazság, a lelki tisztulás, testi-szellemi szabadság útján!


Tiszta tudatot mindenkinek!
Isten Áldása legyen rajtunk és bennünk, mindörökké!

2015. október 14., szerda

A Lélek Fohásza






Ima

Segítsd Uram lelki utam,
Lelki szemem, képességem.
Szívem- lelkem összhangjában,
Ne csak nézze, hanem lássa!
Tisztuljon, s ne dacoljon!
.
Adj, szívemnek teljességet!
Adj, lelkemnek fényességet!

Nyílj meg lélek elixírje,
Áradjon szét, az energia.

Alakulj át tűz és fény,
Ébredj, csodás, belső-Lény!

Szeretettel, szabadon,
Szárnyalj és terjeszkedj.

Ne magamba tartogassam,
Add Uram, hogy szárnyalhasson.
Ámen
(saját elixír)

2015. május 7., csütörtök

Gondolatok Kuszasága - Letisztulás időszaka

IHLETTELEN vagy a lassú beérés időszaka
Egy jó ideje nem érzem, hogy bármilyen jeleket dekódolhatnék.
Talán, mert elfáradt a dekóderem?!
Talán, nincs rá szükség.

Az ihlet, a lélek hangja csöndbe burkolódzva, mélyen hallgat. Nem azért mert minden a legnagyobb rendben, sőt... ellenkezőleg. Inkább elfáradt, belefáradt a látszat szerinti változatlan Emberi lelkek alantas mélyrepülésébe, szétszórtságába.
Oszd meg és uralkodj- ezt látom.
Őszintén,.. nem tudom. Hallgatom mit mond a lélek hangja, de nem hallom szavát, csak érzem fáradt már-már reménytelen sóhaját.
Várok...- még mindig várok és reménykedek.
Nem adom fel!!!!
Inkább csak magamat biztatom -Nem is tudom már mire. Talán,.. hogy nem hiába reménykedtem..., nem hiába lestem a lelkek öntudatukra ébredését.

Ébredeznek! 
Lassan ugyan, de ébredeznek.
Van elég időnk ehhez a tempóhoz? -bizonytalankodom.
Jó munkához idő kell! -mondták öreg bölcseink.

Fellelhetőek az ébredők morzsái, a magok, mint Jancsi és Juliska c. mesénkben.
Morzsák a sötétség ösvényén. Morzsányi magok, melyek ismeretlenek szemében lényegtelenek, de az éles látóknak információ dömping.

Kell a Napfény és a Holdfény! Mielőbb, minél többen lássák az ösvényen szétszórt, útjelzőket.
Ne csak nézzék, lássák és követhessék a tiszta, belső, ébredő lelkük hangját!
Kellő alázattal, tisztelettel!

ÚTJELZŐK, ÚTVESZTŐK és Hamucipőke

Vannak útvesztők, tévesztők, téveszmék!
Van rengeteg hangzatosabbnál és ígéretesebbnél -ígéretesebb Guru, spiritualitást hirdető tévesztő, szemfényvesztő stb.
Nagy az Isten állatkertje!

Saját magam is ébredezek, keresek, vagy épp csak kesergek. Induló útjelzőm volt a Biblia egyes tanítása, bölcsessége! Követem és igyekszem érteni a sorok közti ősnyelvet, mert lelkem jelzi, vezeti őt a tiszta szeretet energia, hogy mi az ami neki való. Vannak sallangok és dogmák is, de ez Hamucipőke meló. Ki kell válogatni az igaz szemeket a sok szemét közül! Hálátlan és időzabáló munka, de előbb-utóbb teljes és tiszta lesz a szemezés. Türelem játék és tanítás.

Ősi kultúrák tanait olvasgatom, szemezek.
Kihegyezem láthatatlan belső érzékszerveimet. Figyelek.
Újra és újra fülembe cseng a titokzatos hang kérdése- Mit látsz?...Mit látsz?...Mit látsz?  Érzem, hogy folyamatosan mormolnom kell, mint egy buddhista az imát, hogy kikapcsoljam agyamban az Egom zavaró, uralkodó moraját. Kifárasztani, amíg ereje kellően kihagy, hogy elernyedjen és befogadhassam a bölcsesség magját. Fárasztom, mint halász a vízben fogott  nagy halat. Tudatos taktikai játszma. Önnön Én-m tudatával szembeni harc, hogy  ön-Magom elérjem.

Kérd és megadatik!
Zörgess és megnyittatik néked!

Beugornak ilyen és hasonló tiszta, tömény információhalmazzal rendelkező magok. 
A tudás bölcsője.
A tudás magja!
Ősgén.
Egy ismeretlen magból nem láthatod előre milyen növény cseperedik. Fa, vagy csak fűszál?
El vannak vetve a tudás magvai! Csak rá kell lelnünk. Szeretettel gondoznunk, felnevelnünk, hogy minél dúsabb és gazdagabb termést arathassunk.

Most ezt arattam, a magam csendjében. Szavakat csépeltem, hogy láthassam a kipergett információ-magvakat.

Mára vége.
Hamucipőke, pihenni tér!..Tisztelettel, szeretettel.




AVATAR

https://www.youtube.com/watch?v=TNeu5EyGvq8