Morzsa
Egyik könyvet
olvasva, Száraz György tollából, érzékelni kezdtem az emberiség igazságkeresésének
és igazság vágyának lényegi morzsáját.
Még az elején tartok a könyvvel, de máris
felismertem benne az igazság utáni vágy és szomjúhozás emberi-kicsinyesség
mibenlétét.
Morzsákat
gyűjtünk és füzérként fűzzük fel hitünk, tapasztalatunk és saját lelki telítettségünk
által vezérelve. Az üres, hiányos réseket, a hiányérzet hajtotta vágy, saját hipotéziseivel
kitöltve.
Ítélkezés, vagy
bölcsesség ? - Mindig az adott „másik” fél-oldal, lélek, telítettsége által adódik
a részhez.
Valahányszor
bölcsesség morzsákra lelünk, hisszük, hogy igazságot osztunk, szolgáltatunk.
De, egyáltalán
nem!
Az egész, lényegében, sokkal komplexebb!
Az egész, lényegében, sokkal komplexebb!
Amit kapunk, csak elenyésző részecskéje a teljességnek, a teljes igazságnak. Ez nem a Teljes igazság.
Amire ráébred az ember bölcs lelke, az CSAK az adott emberi léleknek a
bölcsesség morzsája, a saját útszakaszán. Nem adható fel, kényszerzubbonyként senki, más,
emberre! Ha azt tesszük, akkor a vallás, politika stb. arrogáns eszközét alkalmazva
erőltetjük rá saját akaratunkat az egyénekre, kívülről – befelé. Nem kis felsőbbségi gőggel átitatott, diszkriminatív öntudattal.
Mintha egy szalma bábút tömködnék tele szalmával és nem az emberi lelket ébresztgetnénk értelemmel/bölcsességgel.
Mintha egy szalma bábút tömködnék tele szalmával és nem az emberi lelket ébresztgetnénk értelemmel/bölcsességgel.
Félreértés ne essen, így is lehet,
mint ahogy sok mindent, ezen a bánatbolygón.
A lényeg sajnos
az, hogy kintről –be és nem az egyén lelkéből-ki áramlik a bölcsesség
energia.
Ezek mind egyéni utak,
leckék az egyének lelki tanításához és ébredéséhez.
Nem a teljes igazság! Nem a teljes bölcsesség, csak a bölcsője.
Mi lehet a Teljes
igazság?
Mindenki eljut
arra a szintre, hogy ezt a kérdést keresse, feszegetve taglalja.
Nos, a teljes válasz, nem eme teremtett emberiségé.
Hiszem, hogy ez az emberi teremtés is magában hordozza a teljességre való hajlamot, de ...okkal tették biztonságosan rejtve ebbe a tenyészetben.
Amolyan...Van is, meg nincs is!...Minden és semmi!
Hiszem, hogy ez az emberi teremtés is magában hordozza a teljességre való hajlamot, de ...okkal tették biztonságosan rejtve ebbe a tenyészetben.
Amolyan...Van is, meg nincs is!...Minden és semmi!
Mai bölcsesség morzsám:
Egy ember
igazsága is igazság, mint ahogy egy nemzeté, államé, országé, világé és bolygóé
is igazság, csak külön-külön a maga módján.
Külön igazsága
van az univerzumnak, mint ahogy a mindenségnek is.
A teljes igazságot, csak maga a
Teljesség, a teljes Egység adhatja meg!
Így továbbra is … Az
igazság, odaát van!
Tehát, amíg
igazságok külön-külön léteznek, addig a teljes igazság, biztonságban.
Csak a Teljes/ségé
lehet a teljes igazság!
Vallom a Multiverzumot,
és Hiszem az egységet!
Ez az én vallásom!
Ámen

